Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Idősek klubja létesült uniós támogatással Csornán

Korszerű, akadálymentes klubot vehettek birtokba az idős emberek csütörtökön Csornán.
A fejlesztés európai uniós támogatással, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg - mondta Turi György (Fidesz-KDNP) polgármester az átadást megelőző sajtótájékoztatón. A rábaközi kisváros csaknem 58 millió forintot nyert el a szociális szolgáltatás fejlesztésére az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programja keretében.

Az önkormányzat tízszázalékos önrésszel járult hozzá a projekthez. A képviselő-testület ezen túl biztosította a többlet önerőt, amelyre szükség lett az áfanövekmény, valamint a jogszabályváltozásból adódó pluszkiadások miatt. A projekt keretében a város egyik, évek óta üresen álló óvodáját alakították át a hajlott korúak számára.

A beruházás eredményeként a szociális intézmény korábbi, meglehetősen rossz állapotú épületénél jóval korszerűbb, kulturáltabb körülményeket teremtettek huszonöt idős embernek. Az épületet teljes körűen akadálymentessé tették, így a mozgásukban, a látásukban és a hallásukban korlátozottak is igénybe tudják venni a klub szolgáltatásait.

A szociális létesítmény új szárnnyal bővült, abban melegítőkonyhát és éttermet rendeztek be. A projekt keretében kilencszemélyes autót is vásároltak. A jármű a városközponttól távol lakó időseket szállítja a klubba, illetve vissza az otthonukba.

Emellett a szociális étkeztetés keretében a lakásukra viszi az ebédet azoknak a rászorulóknak, akik betegség vagy egyéb ok miatt az otthonukhoz kötöttek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝A nagyszüleim után mostantól végre én is magyar vagyok˝

Az erdélyi származású Albert Erzsébet hétfőn tette le az állampolgári esküt a kapuvári városházán. Tovább olvasom