Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Idén Gartán ünnepelt a város

Kapuvár - A kapuvári ünnepségek – a hagyományoktól eltérően – a gartai alközpontban zajlottak csütörtökön este. A nemrég átadott téren felavatták a városrész felújított, régi tűzoltószekerét.

Nem a megszokott helyszínen zajlott csütörtökön az új kenyér és Szent István ünnepe Kapuváron. A hagyományoktól eltérő módon Gartán, a nemrég átadott új alközpontban ünnepelt a város apraja-nagyja, miután megkoszorúzták Szent István és Gizella szobrát a városközpontban.

A hat órai ünnepi misét követően a helyi óvodások, a fúvószenekar és a Haydn kórus adott műsort, majd a város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Hámori György beszédében – utalva a minap felújított alközpontra – kijelentette, ha kis lépésekkel is, de építve a várost lehet a Szent István-i úton haladni. Az új kenyér megáldása mellett felavatták a városrész egykori tűzoltószekerét, melyet a Gartáért Alapítvány szépített a tegnapi jeles alkalomra. A szekér az egykori gartai önkéntes tűzoltók munkáját segítette.

A gartai ünnepségen Pintér Gábor, a Gartáért Alapítvány elnöke ismertette az egykori önkéntes tűzoltók szekerének történetét, mint mondta, a gartaiak összefogása példa lehet az egész város számára.
A gartai ünnepségen Pintér Gábor, a Gartáért Alapítvány elnöke ismertette az egykori önkéntes tűzoltók szekerének történetét, mint mondta, a gartaiak összefogása példa lehet az egész város számára.

A szebb napokat is látott szerkezet jó ideig a helyi múzeum raktárában pihent. A felújításához nagy segítséget kapott az alapítvány az 1995-ig működő gartai önkéntesek egykori parancsnokától is. A felújított, eredeti állapotába visszaállított szekeret a városrész központjában állították ki a gartaiak legnagyobb örömére.

A csütörtöki esti programban felelevenítettek egy régi hagyományt, miszerint Szent István ünnepén a városrész önkéntes tűzoltói tartottak városszerte híres tűzoltóbált. Az egykori tűzoltók mai utódai és a kapuvári nagyközönség hajnalig élvezhette a hagyományőrző bál zenéjét.

A felújított, eredeti állapotába visszaállított szekeret a városrész központjában állították ki a gartaiak legnagyobb örömére.

Olvasóink írták

  • 1. cornelius 2009. augusztus 22. 05:06
    „Szép és nagyon örülünk, de azért az nem igaz, hogy a 60 milliós költségvetésbe nem fért bele a fűmag se gartán se a házhelyben. Vagy csak rossz a szemem?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Névadó a sportpályán

Csorna - Az önkormányzat úgy határozott, hogy a város sporttelepét Kocsis István válogatott… Tovább olvasom