Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Idén eddig félszázan adták vissza az ipart

Csorna - Ebben az évben már közel ötven csornai vállalkozó „húzta le a rolót". Ennyien adták vissza működési engedélyüket, zömében az iparból. „Új kezdő" alig valamivel több mint a fele van csupán.
Az elmúlt negyedévben negyvennyolc csornai vállalkozó „adta vissza az ipart" – tudta meg a Kisalföld. Új induló huszonkilenc volt. A megszüntetett vállalkozások főleg az iparban tevékenykedtek. Jellemző a városbeli állapotokra, hogy idén kiugróan magas, több mint negyven azon vállalkozások száma, amelyek iparűzési-adóelőleg-csökkentési kérelemmel éltek az önkormányzatnál. Ez jelentheti azt, hogy kisebb forgalommal számolnak, esetleg a megszüntetésen gondolkodnak. Az önkormányzat segítene.

Csornán jelenleg 1108 vállalkozás működik. 702 társas, 406 egyéni. A huszonkilenc új között tíz a társas vállalkozás. A megszűnteknél többségben vannak az egyéniek, negyvenen. Ők leginkább az iparban dolgoztak, kevesebben a szolgáltatószférában. A szám annak ismeretében még lehangolóbbnak tűnik, hogy tavaly egész évben mindössze huszonkilencen adták vissza működési engedélyüket. A Kisalföld által megkérdezettek az okok között kiemelték a csökkenő forgalmat, az emelkedő működési költségeket, a járulékokat. „Az embereknél nincs pénz, a vásárlóerő minimális. Mindenki csak a legszükségesebbre fordít" – mondta egyikük, aki kérte, nevét ne említsük. Nem akar a „bukott vállalkozók" sorába tartozni.

A vállalkozók segítésére a csornai önkormányzat „segélyalapot" hozott létre. Az úgynevezett vállalkozói alapban 18 millió forintot különítettek el. Pályázat útján lehet támogatást igényelni, a cél elsősorban a munkahelyteremtés.

Herczeg Ákos csornai vállalkozó a válság ellenére is fejlesztett. Alkalmazottjának, Nagy Balázsnak így biztos munkahelye van.
Herczeg Ákos csornai vállalkozó a válság ellenére is fejlesztett. Alkalmazottjának, Nagy Balázsnak így biztos munkahelye van.

Gyopáros Alpár alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: egy vállalkozás akár már három új munkahely létrehozása esetén is pályázhat támogatásra. Három munkahelynek minden fizetésre és járulékra eső költségét felerészben vállalja át az önkormányzat, de maximum 60 ezer forintig havonta, egy éven keresztül. A nyerteseknek tizenkét hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettségük van.

A támogatott munkahelyen foglalkoztatott dolgozónak tehát legalább két évig biztos munkahelye lehet.

A pályázatnak köszönhetően egy vállalkozás évente 2 millió 160 ezer forint támogatásban is részesülhet. Az alpolgármester hozzátette: a foglalkoztatás élénkítése nem feltétlenül az önkormányzat feladata, de saját eszközeivel próbál segíteni.

Herczeg Ákos azon kevesek között van, akik nem megszüntetik vállalkozásukat, inkább fejlesztenek. „Muszáj több lábon állni, ha talpon akarunk maradni" – indokolta, hogy miért is döntött a továbblépés mellett a nehézségek ellenére. Mobilboltja mellett megnyitotta műszaki cikkeket árusító üzletét is. „Hogy jól döntöttem-e, majd kiderül" – véli a fiatal vállalkozó. „Egy biztos, manapság csak minőséggel és megbízható szolgáltatással tudunk versenyben maradni."

Olvasóink írták

  • 3. mitirjak 2009. április 18. 11:18
    „Az önkormányzatok.és az apeh is visszaadta az ipart! Most mi lesz?Nem lesz annyi semmittevő! Ha igaz vol-
    na akkor sem hinném el,hogy ilyen megtörténik!”
  • 2. Gabika79 2009. április 17. 18:04
    „Abszolút nem tudok csodálkozni ezen,ezen mahinálok én is hogy visszaadjam vagy ne.Vérszívó apehnak fizetni kell mindenért hogy tartsák a sok ingyenélőt.Nem is érdemes sajnos 2009ben vállalkozni,max. illegálisat.”
  • 1. omm 2009. április 17. 12:11
    „,,Hogy jól döntöttem-e, majd kiderül"

    Ez az, hogy senki nem lát előre, 2-3 hónapnál messzebbre sem. Az előremenekülés jó dolog, benne van a "menekülés" vagyis minden mindegy, csak ebből a helyzetből mozduljunk valamerre -előre- ami megint csak az ismeretlen...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döglött disznó és kanapé is úszik a Kis-Rábán

Kapuvár - A szobabútortól a disznótetemig sok szemetet és kerti hulladékot halásznak ki naponta a… Tovább olvasom