Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Idén befejezik az úthálózatot Szanyban

Szanyban azt tervezik, hogy idén befejezik az önkormányzati úthálózat felújítását.
A szanyi önkormányzat idei, 220 milliós költségvetésében – eltérően másoktól – nem számolnak hiánnyal. De hogy mit hoz a jövő, azt ma még nem tudni. – A környékbeli településektől abban különbözünk, hogy nálunk van ipar és még létezik az iparűzési adó. Ha ezt netán megszüntetik – mint ahogy lehet róla hallani – és más módon nem helyettesítik, akkor a szanyi költségvetés is hiányos lesz. De mivel egyelőre kiegyensúlyozott a büdzsénk, fejlesztésre is telik – mondta Tóth Károly polgármester.

A település vezetője közölte: tavaly ősszel elkezdték a községháza külső-belső felújítását és a munka idén kora tavasszal ért véget. Erre a célra több mint kétmillió forintot nyertek a megyei területfejlesztési tanács pályázatán.

Ugyancsak ebben az évben szeretnék befejezni valamennyi önkormányzati út felújítását, amely már évtizedes program. Még két rövidebb utca burkolatát kell rendbe tenni, ezzel párhuzamosan pedig hozzálátnak a járdák felújításához.

Ezek ugyanis – miként a polgármester fogalmazott – az elmúlt tizenöt évben az elhanyagolt kategóriába tartoztak, mivel úgy ítélték meg, hogy fontosabb a közutak javítása. A harmincnégy kilométernyi járda felújítása is többéves feladat lesz, amit önerőből kell megvalósítani. A munkát olyan ütemezéssel végzik, ahogy a kötelező feladatok ellátása mellett jut pénz erre a célra.

– Tavaly novemberben AVOP-pályázatot nyújtottunk be piactér kialakítására – fűzte hozzá Tóth Károly. – De hogy sikerrel járunk-e, azt nem tudni. Körülbelül másfél hónapja kaptuk a jelzést, hogy megérkezett a pályázati anyagunk. A piacteret a kastély hátsó udvarában tervezzük kialakítani tetővel, mellékhelyiségekkel.

Szany nem tagja a Csornai Többcélú Kistérségi Társulásnak, s úgy tűnik, nem gyarapítják a tagtelepülések számát.
– Egyelőre nem kívánunk belépni – jelentette ki Tóth Károly. – Ezt a módszert ugyanis a téeszszervezéshez tudnám hasonlítani, amely önkéntesen volt kötelező. Úgy vélem, hogy az önkormányzatok, a települések önállóságát meglehetősen drasztikusan korlátozni kívánják. Megértem a gazdasági szükségszerűségeket, azt, hogy nincs korlátlan mennyiségű pénz.

De sokkal jobbnak tartanám, ha valóban önmaguktól társulhatnának a települések, amire már van példa. Említhetem az orvosi ügyeletet, ahol harmincnégy önkormányzat fogott össze. Azt viszont kifejezetten bürokratikus döntésnek tartom, hogy a térképen húztak egy kört és azt mondták, hogy a vonalon belül lévő településeknek az egymástól teljesen eltérő feladatok megoldásában együtt kell működniük. Egy adalék ehhez: például a hulladékszállítást nem egy, hanem három cég végzi a körzetben. A polgármester azt is elmondta, hogy felvették a kapcsolatot a felvidéki Magyarbél nevű településsel és az együttműködést bővíteni akarják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Illegális szemét: fokozott ellenőrzés

A csornai polgármesteri hivatal százezer forintig is megbírságolhatja az illegális szemétlerakókat. Tovább olvasom