Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Ideiglenes helyen a hivatal

Egy masszív vasrácsos ajtóval találják magukat szembe azok az ügyfelek, akik netán a csornai posta Erzsébet királyné utcai épületébe akarnak betérni. A hivatal elköltözött, az épületet bezárták.
Zárva: Az év végéig már ki sem nyílik a posta ajtaja.
Ideiglenesen új helyen, a Szent István tér 22. szám alatt, az egykori bútorbolt helyén működik a csornai posta. Az Erzsébet királyné utcai épületet ugyanis kívül-belül felújítják.

A mai kornak megfelelő

Zsuppán Géza, a Magyar Posta Rt. soproni igazgatóságának logisztikai igazgatóhelyettese a Kisalföld érdeklődésére elmondta, hogy december 31-ig teljes rekonstrukciót hajtanak végre az épületen és a mai kornak megfelelő, korszerű postát alakítanak ki. Az ügyfeleket továbbra is a földszinten fogadják, az emeleti részen irodák, szociális létesítmények és kézbesítői helyiségek lesznek.

Körzetesített kézbesítés

Ez utóbbi kapcsán már figyelembe vették a körzetesített kézbesítés területigényét is, tehát akkor is megfelelők lesznek a körülmények, ha a mobilposták elindulnak Csorna környékén.
A kivitelezés kezdetéről Zsuppán Géza annyit mondott, hogy a szerződéskötés folyamatban van: napok kérdése és kezdődhet a munka. A költségekről viszont épp a folyamatban lévő szerződéskötésre hivatkozva nem kívánt nyilatkozni az igazgatóhelyettes.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két évtized zöldállományban

Elhivatott munkájáért Nagy László, a Fertő–Hanság Nemzeti Park őrkerület-vezetője a… Tovább olvasom