Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Idegenvezetőt kapnak a turisták – az idei év a próbaidő

Kapuvár - Egy magyar–osztrák szerződés értelmében külföldi vendégek látogatnak szerdánként Kapuvárra. A város vezetése idegenvezetőt bocsát az idelátogató holland, német és osztrák csoportok rendelkezésére. Az egyéves szerződés lejártakor összegzik a tapasztalatokat.
Hámori György kapuvári polgármester egy lapunknak adott interjújában már nagy előrelépésnek nevezte a burgenlandi turisztikai szövetséggel kötött megállapodást. Ennek értelmében a szomszédok egy kinti prospektusában megjelenik a rábaközi kisváros és a „sógorok" szervezett csoportokat küldenek Magyarországra.

Kapuváron a város német nyelven beszélő idegenvezetőt bocsát a turisták rendelkezésére, aki megmutatja a város nevezetességeit, szolgáltatásait. Sipőczné Palkovics Bernadett idegenvezető lapunknak elmondta: a minapi osztrák csoport immár a hetedik volt a szervezett utazók sorában. A program áprilistól október végéig tart, ez idáig már közel félszáz szervezett látogató élvezhette Kapuvár turisztikai szolgáltatásait. – A programban részt vevő turisták zöme osztrák, ám voltak már itt német és holland vendégek is – tette hozzá Sipőczné Palkovics Bernadett. – A vendégek véleménye jó, többen jelezték visszatérési szándékukat. Volt olyan idős német házaspár, aki negyvenhét éve nem járt környékünkön, ám a helyi fürdőbe visszatér még.

Az idegenvezető szerint a külföldi vendégek elsősorban a fürdőre kíváncsiak. A burgenlandi szövetséggel kötött szerződés első évét egyfajta próbaévnek tekintik a szomszédok és Kapuvár vezetése is, lejárta után, a tapasztalatok leszűrésével vélhetően új, hosszabb távú együttműködés is kialakulhat a határ két oldalán.

Turbók Attila

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betyártábor ifjú betyároknak

Sobor - A beledi szociális központ szervezésében Soboron táboroztak a dél-rábaközi gyerekek.… Tovább olvasom