Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Horgásztanyán és gyógynövények között

˝Az embernek eleinte nem hiányzik a munkahelye, aztán egyre inkább nem˝ – vallja a csornai tejporgyár tavaly óta nyugdíjas igazgatója. Németh Ernő ma már a tóparton érzi jól magát.

Örül az unokáknak, horgászik, biciklizik és gyógynövényeket termeszt a csornai tejporgyár nyugdíjas igazgatója. Németh Ernőnek tavaly júliusban változott meg az élete. Akkor köszönt el az üzemtől, ahol közel harminc esztendőt ˝húzott le˝. A szakma hiányzik neki ma is, de a felelősség, a mindennapos hajtás már nem.

Beszélje meg önmagával

– Aki ilyen nagy lépésre szánja el magát, mint én is tavaly nyáron, egy dolgot mindenképpen tegyen meg: beszélje meg önmagával, aztán a környezetével – tanácsolja a ˝sorstársaknak˝ a város gazdasági életének elismert tagja. – Megpróbáltam így készülni a nyugdíjaséletre, és azt hiszem, lelkileg sikerült is felkészülnöm. Persze az aktív és mozgalmas évtizedek után nem könnyű a váltás. A tudatos készülődés sokat segíthet. Hobbikat kerestem magamnak, felelevenítettem a régi, baráti kapcsolatokat és úgy érzem, sikerült megtalálnom a nekem való feladatokat. Soha nem kapom azon magamat, hogy unatkozom. Elég sok munkát halogattam korábban a ház körül, most azokat pótolom és igyekszem sok időt tölteni a tóparton.

Németh Ernő a legszebb órákat a tóparton, unokáival tölti. A hétéves Noelt is ő tanítgatja az alapokra.
Németh Ernő a legszebb órákat a tóparton, unokáival tölti. A hétéves Noelt is ő tanítgatja az alapokra.

Nyugodtabb az életem

 Németh Ernő a szárföldi tó mellett rendezett be horgásztanyát, ahol gyakran látja vendégül gyerekeit, unokáit. A kicsiket tanítgatja a fogásokra, azt mondja, azok az órák a legszebbek, amikor velük lehet. Hetente jár össze barátaival kártyázni és nem szakadt el a sporttól sem. Korábban elnöke volt ugyanis a csornai sportegyesületnek és vezetője a futballszakosztálynak.

– Nem mondom, hogy nem álmodom néha vissza magam, de sokkal nyugodtabb lett az életem. Mindig korán kelő voltam, de soha nem tudtam reggelizni például. Most szépen kényelmesen reggelizem, közben elolvasom a sajtót, internetezem és nem gondolok rá, mi is vár a gyárban. Több mint négy évtizedig valakiktől vagy valamitől függött az időbeosztásom. A tavaly karácsony másnap nagyszerű volt. Nem volt bennem a gondolat, hogy két napja nem voltam az üzemben, vajon mire számíthatok. De ugyanilyen elégedettséggel töltenek el a hétfő reggelek is.

A szabadidő a családé

Németh Ernő másik hobbija a gyógynövények termesztése, gyűjtése. Szakkönyveket olvas, járja a természetet, elsősorban ott, ahol háborítatlan, szennyezésmentes környezetet talál. Teákat készít és használja is a főzeteket. Az egészségére sportolással is figyel. Kerékpározik például. Néha ˝hazagondol˝ persze a tejporgyárra is. Elárulta, a szakma azért hiányzik neki. Nem csoda persze, hiszen negyvenkét évet töltött a tejesek között.

– Szeretettel gondolok a kollégákra, figyelem a gyár eredményeit és ha vannak, örülök a sikereiknek. Egy barátom azt mondta, a nyugdíjban eleinte nem hiányzik az ember korábbi munkahelye, aztán egyre inkább nem – tette hozzá Németh Ernő. – Egyelőre igazat kell adnom neki. Van róla szó, hogy néhány projekt erejéig számítanak rám a cégemnél. Azt viszont eldöntöttem, csak olyan munkát vállalok, ami már nem jár mindennapos felelősséggel. A szabadidőmet ehelyett inkább a családommal töltöm el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kóny: fejlődés pályázati tízmilliókból

A faluház bővítése, az iskolaépület felújítása, az óvoda átalakítása és a faluközpont fejlesztése… Tovább olvasom