Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Hídfelújítás teljes útzárral

A helyközi járatoknak buszforduló épül, a helyi buszok pedig elkerülőúton közlekedhetnek a jövő hét közepétől a kapuvári hídzár miatt.

A beruházó, a városháza és a közlekedési cégek még tárgyalnak a lehetőségekről

Az elmúlt hétvégén már kaptak némi ízelítőt a Kapuváron közlekedők arról, mi vár rájuk várhatóan március 16-tól, amikor a hídszerkezet cseréje miatt teljes útzár mellett újítják fel a Kis-Rába hídját.

Pénteken már félpályás zár volt, s ez rövid ideig fennakadásokat okozott a közlekedésben.

A munkálatok nagyságrendje és a hídszerkezet cseréje miatt csak teljes útzár mellett lehet a felújítást elvégezni, így március 16-tól várhatóan augusztus 26-ig a 8611-es út Kis-Rába Áruház melletti szakaszát teljesen elzárják a forgalom elől. Az előzetes tervek szerint a könnyebb járműveket Beled felé, a Győri útról a Sport utca, majd a Bercsényi utca felé terelik, a teherforgalmat pedig az Ipartelepi út és a Vasút sor felé.

A helyközi buszjáratokról szólva Bognár László, a Kisalföld Volán Zrt. illetékese elmondta: a beruházóval folytatott tárgyalások eredményeként a Kossuth utca elejére, a lezárt híd elé egy buszfordulót épít a kivitelező. Ezzel a helyközi járatok Kossuth utcai megállója megmarad, a Malom sörözővel szembeni megálló azonban nem üzemel. A buszok a lezárt hídnál megfordulnak és így indulnak tovább.

Kis-Rába-híd – Már elkezdődtek a munkák, hídzár várhatóan a jövő hét szerdájától  lesz.
Kis-Rába-híd – Már elkezdődtek a munkák, hídzár várhatóan a jövő hét szerdájától lesz.


A helyi járatok útvonaláról Kiss János, a szolgáltató cég helyi vezetője elmondta: a kisebb járműveik a Gesztenye sor és a Vörösmarty utca felé mennek ki a 85-ös főútra úgy, hogy a megállóhelyek változatlanok maradnak. Kiss János azonban hozzátette: a menetidő kismértékben változhat.

A jövő heti hídzár előtt a kivitelező már megkezdte az informatikai, távközlési és vízhálózatok kiváltását, a szerkezet leemelése március 16. után várható. A műtárgyat teljesen felújítják a szerkezet leemelését követően, szélesítik a hídalapot, felmérik a Kis-Rába medrét az építkezés környékén. A hídalap felújítása során kútgyűrűket süllyesztenek a jelenlegi alap mellé, ezeket a mostani alappal összevasalva szélesítik a szerkezetet. A kész építmény szélessége a jelenlegi 6,5 méterről 8 méterre növekedik, melyben mindkét oldalon 2–2 méter széles gyalogjáró lesz. A teljes felújítás során leszerelik, felújítják és vissza is helyezik az egykori fővárosi Erzsébet híd korlátját, amihez az önkormányzat finanszírozásában új – stílusában hozzáillő – kandelábereket is felszerelnek.

Olvasóink írták

  • 3. Wasd 2011. március 10. 21:52
    „Ember, közlekedsz te Kapuváron vagy csak a gép előtt ülsz és osztod az észt?”
  • 2. rick_ 2011. március 10. 20:44
    „1.

    Ha elindultál volna polgármesternek és megválasztottak volna, te így csináltad volna és akkor most verhetnéd a melledet féltéglával.”
  • 1. Wasd 2011. március 08. 22:45
    „Ugye ugye, ha megcsinálták volna a Széchenyi utcát végig és a Zrínyi utcát is, milyen remek terelőút lett volna Beled felé. Ezen kellene elgondolkodni az "okos" szenátoroknak és a városfejlesztési iroda dolgozóinak. Nem csak a pénzt felvenni a semmiért.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét bohócjárók róják Mihályi utcáit

Ma, a farsang utolsó napján, húshagyókedden a bohócjárók csapata ismét feleleveníti a népszokást… Tovább olvasom