Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Hiányoznak az ifjak a kisközségekből

Nehéz dolog manapság a fiatalokat megtartani a kis falvakban. Munkahelyek nincsenek, de kedvezményes telkek, támogatások igen.


Szinte valamennyi rábaközi településen fejtörést okoz a községi elöljáróknak, hogy miként tartsák otthon fiataljaikat. Letelepedési támogatásokkal, kedvezményes építési telkekkel, kamatmentes hitelekkel igyekeznek népszerűvé tenni a falvakat az önkormányzatok. Ennek ellenére a fiatal korosztályt nehéz „röghöz kötni". Rábasebesen például teljesen hiányzik már egy generáció: egyetlen 18 és 25 év közötti lakosa sincs a községnek.

Pethő Attila körjegyző szerint azért, mert Győrben „ragadtak". – A középiskolát eleve Győrben végzik el a gyerekek. Ott találnak aztán munkát, családot alapítanak és nem is jönnek haza. Saját lakást vesznek vagy esetleg albérletben élnek egy darabig – fogalmazott Pető Attila. – Persze, hogy éppen ez a korosztály hiányzik nálunk, van más oka is. Annak idején Rábasebesről sokan költöztek át a szomszédos Szanyba. Ők most negyven-, ötvenévesek. Azaz éppen annak a korosztálynak a szülei, akiket nélkülöznünk kell.

Ugyanez a helyzet Maglócán is. Igaz, nemrégiben a falu lélekszáma elkerülte a százat. Elsősorban a betelepülő családokkal, akik Csorna közelsége és az olcsó családi házak miatt választották a helységet.
Cakóházán mindössze ötvenhatan laknak, tízen 14 éven aluliak. Azaz a helyiek bizakodhatnak a jövőben. Igaz, azt még ők sem tudják, mivel tudnák marasztalni csemetéiket. Nagy Attila tősgyökeres cakóházai. Számára nem volt kérdés, hogy megy vagy marad. Annál inkább az volt felesége számára, aki budapesti lány.

– Annak idején voltak vitáink a párommal, hogy hol is kezdjük, illetve éljük közös életünket – mondta a Kisalföldnek Nagy Attila. – Nekem természetes volt, hogy itthon maradunk, ide kötött a gyerekkor, a baráti társaság, a rokonság. Neki azonban a főváros után nyilván szokatlan és furcsa lehetett Cakóháza. Aztán többször is eljött hozzánk, végül megszerette ezt a kis falut és sikerült meggyőznöm. Mindketten Győrben találtunk munkát, busszal járunk be. Az utazás ugyan sok időnket elveszi, napi három órát, de nem bántuk meg döntésünket. Szeretünk itt élni és a gyerekeknek is jobb talán, hogy nem egy zajos nagyvárosban nőnek fel.
Nagyéknak egy kislányuk van, de velük él a családfő húga és keresztfia is. Hogy rájuk milyen jövő vár és főleg hol? Néha a szülők is elgondolkodnak. – Bár az még messze van, hiszen hét- és nyolcévesek, de azért el-eltöprengek rajta. Természetesen azt szeretném, ha itthon vagy legalábbis a közelünkben maradnának – fogalmazott Nagy Attila.

– Itt most biztonságban vannak, bátran kimehetnek az utcára biciklizni és egy nagyon jó játszóterünk is van. A helyiek ismerik őket, vigyáznak rájuk. Nem tudnám megmondani azonban, hogy például tizenöt év múlva mi lesz velük. Én bízom benne, hogy falunk fenn- és élhető marad, illetve hogy gyerekeinknek sem lesz kérdés: mennek vagy maradnak.

Mérgesen arra törekednek az önkormányzati vezetők, hogy a néhány éve száz alatt állandósult lakosságszám végre emelkedjen. Balázs Vince polgármester tapasztalata az, hogy a faluban élő fiatalok nem költöznek el. Bővítik a szülői házat vagy önálló otthont teremtenek, de maradnak a Rába-parti faluban. Bizakodnak a mérgesiek azért is, mert a közelmúltban három házat is vidékiek, ráadásul fiatal családok vásároltak meg. Jelenleg nyolc 18 éven aluli lakik a községben, de az arány a betelepülőkkel rövidesen megváltozhat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítanak, a közösségi életet szervezik Tárnokrétin

A ravatalozó felújításával végeztek, a tájház rekonstrukcióját nyáron fejezik be Tárnokrétin. Tovább olvasom