Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Hiábavaló volt a kiállás a tornatanárért

Aláírásgyűjtéssel álltak ki a bősárkányi szülők a helyi iskola testnevelő tanára mellett. Kérésük azonban nem talált meghallgatásra: szeptemberben Bognár László nélkül kezdődik a tanév az Eötvösben.


Óraadóként, szerződéssel dolgozott a bősárkányi Eötvös József Általános Iskolában Bognár László. Másfél évet tanított, ezalatt szép sikereket ért el a gyerekekkel. Tanítványai és a szülők is megszerették, ragaszkodnak hozzá. Éppen ezért lepődtek meg, amikor kiderült: az intézményvezető nélküle, egy nyugdíjas kolléga visszahívásával képzeli el az órarendet. A szülők összefogtak és léptek.

Tavaly októberben a község képviselő-testületének ülésén határoztak úgy az elöljárók, hogy az iskolában a csökkenő gyereklétszám miatt létszámleépítés lesz. A februári testületi ülésen aztán június 15-i határidőt adtak meg az intézkedésre. Amikor kiderült, hogy az igazgató az óraadóként tanító tornatanárral nem akar újabb szerződést kötni, a szülők kifejezték nemtetszésüket.

Aláírásokat gyűjtöttek és levelet írtak Kinczer József iskolaigazgatónak és kérték, gondolja át döntését. Mivel nem így történt, a megyei pedagógiai intézethez fordultak, mert szerintük így az intézmény szakos ellátottsága is sérül. Végül megszületett a megoldás, de továbbra is Bognár tanár úr nélkül: az első félévben egy nyugdíjas kolléga helyettesít, később egy jelenleg munka nélküli tanárnő. A szülők persze nem nyugodtak meg. Ismét levelet írtak Kinczer Józsefnek.

Álláspontom a konkrét üggyel kapcsolatban az, hogy a szülők véleményét ugyan nem kötelező figyelembe venni, de illő.
Szalay Imre, Bősárkány polgármestere


– A szülők kérését egyáltalán nem vette figyelembe az igazgató úr – fogalmazták meg a szülői álláspontot a Kisalföldnek a bősárkányi édesanyák, Laffer Krisztiánné, Vargáné Farkas Szilvia és Kovács Ákosné. – Bognár tanár urat megszerették a gyerekek, jó eredményeket értek el a felkészítésével. Sokszor szabadidejét is feláldozva foglalkozott velük, vitte őket versenyekre, kirándulni, túrákra. Sokan azt gondolják, a tantestület ellen dolgozunk, pedig ez nem így van. Mi a tanár úr mellett állunk ki, mert azt szeretnénk, ha a gyerekek érdeke érvényesülne. Ha más pedagógus kerülne ilyen helyzetbe és megérdemelné, érte is ugyanígy küzdenénk.
Bognár László érdeklődésünkre úgy reagált, hogy júniusban még tudomásul vette a döntést. Elfogadta, hogy volt igazgatója belsős kollégával oldja meg a testnevelés-oktatást. Most azonban már nem érti a dolgot.

– Amikor kiderült, hogy ezután is szerződéses tornatanár lesz Bősárkányban, de nem én, megváltozott a véleményem. Úgy érzem, a munkámat megfelelően láttam el. Vitám kisebb, jelentéktelen ügyektől eltekintve nem volt főnökömmel. Ezért nem értem, hogy miért nem veszi figyelembe az eredményeket, a szülők, a gyerekek akaratát. Szívesen dolgozom a gyerekekkel és hangsúlyozni szeretném, hogy nem anyagi okok miatt. Mint óraadó ugyanis más állásom is volt a tanítás mellett – fejtette ki Bognár László.

A szülők hiába gyűjtöttek aláírást, kértek szakvéleményt, a tanév Bognár László (a kép bal szélén) nélkül kezdődik.
A szülők hiába gyűjtöttek aláírást, kértek szakvéleményt, a tanév Bognár László (a kép bal szélén) nélkül kezdődik.


A szülők szakmai féltékenységet, irigységet vélnek a háttérben. Kinczer József ezzel szemben elmondta: anyagi okai vannak a döntésnek és a szakos ellátottság nem sérül.

– Bognár tanár úr helyettesként, szerződéssel dolgozott nálunk. Már az elején egyértelművé tettem, hogy ez nem végleges megoldás. Idén úgy döntöttem, hogy egy helyi, nyugdíjas kollégát kérek meg a helyettesítésre. Ő karácsonyig vállalta, utána egy munka nélküli kolléganő veszi át a feladatokat. A szülők véleményét nem vonom kétségbe. Bognár tanár úr jó munkaerő volt, jól dolgozott, persze az eredmények elérésében sok minden más is közrejátszott. Ami a szakos ellátottságot illeti: jelenleg kilencvenkét százalékos, ami nagyon jó arány. 2011 szeptemberéig igyekszem, hogy a száz százalékot teljesítsük. Idén az ének és a fizika marad szakos ellátás nélkül – tájékoztatott Kinczer József.

Szalay Imre, Bősárkány polgármestere a témával kapcsolatban megjegyezte: az önkormányzat a szakmaiságot és a gazdálkodást ellenőrizheti az intézményben.

– Miután a szülők beadványa megérkezett, a megyei pedagógiai intézettől kért segítséget az önkormányzat. Az intézmény véleményét használtuk fel aztán a testületi döntéskor is. A célunk az volt, hogy a szakos ellátottságot javítsuk, és azt támogattuk, hogy a testnevelést is ha kell, külsős, de szaktanár vigye. Az énekre és a fizikára egyéves határidőt szabtunk. Az önkormányzat a pedagógusok személyéről nem dönthet és az igazgatót nem is utasíthatja, hiszen az törvénytelen lenne. A szakmaiságot és a gazdálkodást ellenőrizhetjük. Álláspontom a konkrét üggyel kapcsolatban az, hogy a szülők véleményét ugyan nem kötelező figyelembe venni, de illő – tette hozzá Szalay Imre.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. falikar001 2010. szeptember 08. 18:14
    „Sajna az ilyen igazgató még képviselő is akar újra lenni?
    Hát szégyelheti magát!”
  • 34. pirobaby 2010. szeptember 07. 17:23
    „Sajna ide jutotunk!
    De szerintem ertunk el valamit ha nem is mindent valamit:))))
    Remelem meg gondolja a kozel jovoben mit fog csinalni az IGAZGATO :
    Meg azt meri mondani hogy a kisalfold nem foglalkozik az iskolajaval mert mert sohasem kozlik le a cikkeit amit bead.....
    Most a cimlapra kerult es osztogatja az autogramokat hehe
    Csak szerintem nem igy szeretet volna oda kerulni hat igy jar az aki maganak valo mar a gyerekek is igy szolitjak hata mogott .... Kinczer:)))))
    Enyit megert biztos volt neki allmatlan ejszakaja de legyen is mert az fel akinek van felni valoja de vajon mitol fel ja .....tudja o azt nagyon jol de meg sugom neki a nagy testver mindent lat .
    Hajra szulok mindent bele ........”
  • 33. cipő 2010. szeptember 07. 17:09
    „Megunták a hozzá szólásokat ami nagy baj most kellet volna erősnek lenniük :((((”
  • 32. tesó 2010. szeptember 06. 15:40
    „moderálva”
  • 31. Jucmi1966 2010. szeptember 04. 08:29
    „Vajon miért fizették zsebből a villanyszerelőt?!Acikkhezhozzászolva nem csak az ének és a fizika marad SZAKTANÁR nélkül hanem az informatika is!Vajon li fogja tartani?Idézek a hozzászólásokból .... KINCZER?A laptophoz úgyis nagyon ért.Régen ha a gyerekek továbbtanultak és meglátták,hogy a bősárkányi iskolából jöttek már 1 jó pontnak számított.Most meg a gyerekeknek iskolakezdés elött be kell járni órákat venni mert a tudásuk majdnem egyenlő a 0-val.Nem beszélve arról, hogy a gyerekek többségét a szülők kénytelenek különórára járatni ami kemény anyagiakkal jár.Pedig az elmúlt évbe két tanár tanitott az alsó osztályokba.Nem onnét kellett volna meneszteni embereket és nem a szaktanárokat elküldeni vagy az óra számukat lecsökkenteni?!Már megint egy olyan tanárnőtől válik meg az iskola akit mind a szülők és a gyerekek tiszteltek és szerettek.Kiállni mellette itt nem lehet mert itt a szőlőknek nem lehet igaza!Még egy utólsó mondat.Az aláírás kezdeményezésében a Szülői munkaközösség tagja, tagjai is ott voltak!”
  • 30. falikar001 2010. szeptember 01. 22:29
    „Ha orvos nem lehet képviselő, akkor az iskola igazgató miért? A felesége meg beosztottjaként dolgozhat! Volt olyan képviselő testületi ülés, ahol az igazgató úr nyilatkozott hogy zsebből fizetik a villanyszerelőt, amiről más is tud!
    Nekem annó valaki azt mondta " ilyen falunak ilyen kell", ez a legnagyobb baj!
    Személy szerint sajnálom a tanár úr távozását! További jó munkát kívánok neki!”
  • 29. pirobaby 2010. augusztus 31. 16:15
    „Egyet ertek ANDRIS0810-el.
    Csak azzal torodik a Herr Kinczer hogy neki legyen jo masok nem szamitanak mikor meg fenyegeti a tantestuletet....
    A szulok ezek utan mire szamithatnak ......
    Azzal nem foglalkozott eddig hogy az ora ugy zajlot ha nem szakos adta elo hogy (regen tanultam mar ezt a tema kort de olvasatok utana:))))
    Es amikor az igazgato laptoppal ment be orat tartani es azt mondta rajzoljatok amit akartok....
    Milyen foglakozas ez kerdem en,es mikor szova lett teve azt felelte az igazgato es a dolgokat is el kell rendezni...
    Kerdem en a gyerekek oktatasa hol marad ,mikor veszik eszre hogy a gyerekeket nem ember szamba nezi hanem fejkotaban szamolja azokat es csak azt lesi mikor kap uj laptopot Rohely ez azegesz es ezt el kell viselni jo pofit vagni hozza mert ha nem ezt teszuk a gyerek isza meg a levet .
    Eddig ez igy volt nyeltunk de ha eszre veszem a mas banas modot azt biztos nem fogom anyiban hagyni erre felkeszulhetnek az erre szakosodot tanarocskak.
    Tisztelet a kivetelnek mert vannak ilyenek es ez vigasztal nekik minden jot”
  • 28. Bukoba 2010. augusztus 31. 14:52
    „Kedves Tesó! Nem haragszom, azt hiszem értelmes vita zajlik itt, és a nézeteink, véleményünk különbözhet. Nincs ebben semmi probléma. Sajnos a feltételezéseimet nem tudom megerősíteni, leginkább okfejtések. De tulajdonképpen igaz ez még itt pár hozzászólásra. :)”
  • 27. tesó 2010. augusztus 31. 14:18
    „Kedves Bukoba! Mint már azt írtam, van némi rálátásod a dolgokra. Nem tudom, vagy-e olyan kapcsolatba a bősárkányi pedagógusokkal, igazgató úrral, hogy esetleg a feltételezéseid tőlük is megérdeklődd! Mert kicsit úgy tűnik, okoskodás van csak a dologban. (Ne haragudj!)
    Kedves Andris0810! Hogy nekem mi a véleményem a "megtorlásról", ami esetleg azokat a gyerekeket érheti, akiknek a szüleik fel merték vállalni a véleményüket? Azt gondolom, PEDAGÓGUS diplomával a zsebükben, inteligens felnőttek, anyák, szülők lévén tisztában vannak azzal, hogy bizonyos dolgokról másként vélekedünk, és ehhez a gyereknek semmi köze! Kívánom, hogy így legyen!”
  • 26. Bukoba 2010. augusztus 31. 10:02
    „Igazatok van, tényleg nem ismerem mélyen a helyi viszonyokat. A véleményem viszont továbbra is az, hogy a konkrét ügy teljes belső hátterét csak a nevelőtestület ismerheti. Az lehet hogy Bognár tanárúr szép eredményeket ért el a gyerekekkel, de azt nem tudom, hogy az egyéb, a nevelőtestülethez, oktatáshoz kötődő feladatait hogy látta el, illetve milyen volt a viszonya a munkatársaival. Nem szeretném Bognár tanárurat bírálni, mert lehet, hogy tényleg mindent jól csinált és csak áldozata az eseményeknek.
    Kedves Gulyas, az, hogy évekig nem szakos nevelők látták el az oktatási feladatokat, az önkormányzat felelősségét is felveti. Mint iskolafenntartó, az önkormányzatnak kell meghatároznia a működés kereteit. Ha olyan elvárást támaszt az iskolával szemben, hogy a szakos ellátás 90% feletti kell, hogy legyen, akkor ennek az intézmény köteles megfelelni. Ha nem teszi, az igazgató felelősségre vonható. Persze az érem másik oldala, hogy ehhez a forrásokat is biztosítani kell. A konkrét ügy persze nem erről szól.
    Kedves Andris0810. Jól látod dolgokat. Bár nem tudom, hogy a gyermekek teljesítménye tényleg ilyen látványosan javult-e, az mindenesetre dícséretes, hogy Bognár tanárúr maga mutatja be a gyakorlatokat a gyerekeknek. Kinczer igazgató úr szerint a sikerek elérésében sokminden közrejátszott. Nem tudom, hogy ez mit jelent, talán azt, hogy az iskola is erősebben támogatta a sportot, mondjuk plusz források biztosításával? Az anyagi vetület vonatkozásában egy tippem van. Szerintem olcsóbb helyi nevelővel megoldani a feladatot, mert nem kell pl. utazási hozzájárulást fizetni.”
  • 25. gulyas 2010. augusztus 30. 22:32
    „Kérdés: Ha Bognár tanár urat anyagi ok miatt nem alkalmazzák, akkor másfél évig a község pénzét herdálta az igazgató??????”
  • 24. annuska72 2010. augusztus 30. 22:23
    „http://www.bosarkany.hu/iskola/pedagogia.htm

    Pedagógiai céljaink:
    Célunk, hogy színvonalas oktatással szilárd alapmuveltséget, biztos alapkészségeket nyújtsunk tanulóinknak, biztosítva számukra a képességeiknek megfelelo továbbhaladást.
    Nevelo és oktató munkánk középpontjában a becsületes és muvelt magyar ember nevelése-képzése áll. A tanulókat olyan ismeretek birtokába juttatjuk, amelyek segítik oket a pályaválasztásban, és abban, hogy reális önértékeléssel rendelkezo személyiségekké váljanak.
    Fontosnak tartjuk a családi és a települési esélykülönbségek csökkentését, az esélyegyenloség javítását. Ez a szemlélet természetes nálunk, hiszen már sok évtizede fogadjuk a környékrol bejáró tanulókat.
    A sikeres muködés és fejlesztés érdekében a szülokkel, önkormányzattal, más intézményekkel nagyon jó kapcsolatokat építettünk ki és közös programokat szervezünk. A szülok minden kérdésben (természetesen még panasszal, kifogással is) bátran fordulhatnak a nevelokhöz, vagy az iskolavezetéshez, mindig érdemben foglalkozunk ügyeikkel.”
  • 23. andris0810 2010. augusztus 30. 21:43
    „Az elmúlt néhány évben munkám során "szerencsém" volt jó néhány iskolát, igazgatót, pedagógusokat megismerni. Sajnos a tapasztalatom az, hogy -tisztelet e kivételnek- de általában az iskola nem a gyerekekért, hanem a pedagógusokért volt. A cikket olvasva ebben az esetben is azt érzem, hogy az igazgató nem egészen a gyerekek érdekeit képviseli. a testnevelőt a gyerekek, szülők szeretik, de az igazgató presztízskérdést csinál az ügyből és csak azért sem azt a pedagógust hívja oktatni, aki az elmúlt évek során szép eredményeket ért el, hanem egy nyugdíjast. Félreértés ne essék, nem vonom egy percig sem kétségbe a nyugdíjas nevelő pedagógiai képességeit, teljesítményét. De ő már jól megérdemelt pihenőidejét tölti, a helyette óraadóként helytálló tanár pedig elérte, hogy a gyerekek és a szülők egyaránt tiszteljék, a gyerekek szívesen járnak az óráira. Miért baj ez? Az igazgató megjegyzése, hogy az eredmények elérésében sok minden közrejátszott, vajon mit takar? Mert ha a gyerekek az egyik évben még nem értek el a sport terén eredményt a következőben pedig kiugróan jól teljesítettek, annak véleményem szerint csak az lehetett az oka, hogy korábban nem foglalkoztak úgy a gyerekekkel ahogy kellett volna. Mert egy ember, még ha gyerek is, nem lesz az egyik évről a másikra tehetséges. Sokan annak születnek, de bizony a tehetséget is ki kell hozni az emberből. És Bognár tanár úr ezt csinálta, a cikk alapján úgy vélem nem is rosszul.Ezért merül fel a kérdés, vajon mi van a háttérben? Szakmai féltékenység? Mert az anyagi okokra hivatkozás elég hihetetlen számomra. Ennél jobb kifogást kellett volna találnia az igazgató úrnak.
    A cikkből azt tudtam ismét leszűrni, hogy az igazgató urat egyáltalán nem érdekli, mi a gyerekek érdeke, mi a szülők véleménye, egy dolog érdekli, hogy csak azért is neki legyen igaza. Ezek után kíváncsi lennék arra, hogy az aláírásokat gyűjtő szülők gyerekeihez hogy viszonyulnak majd a pedagógusok szeptemberben. Azt hiszem nem irigylem őket.”
  • 22. só 2010. augusztus 30. 20:27
    „Olvasgatva hozzá szólásokat azt vettem észre hogy teljesen más irányba ment el a téma.
    Laci bácsi kiváló tanár volt és a gyerekekhez is értet de ezért nem kellene őt ezért bántani mert nyugdíjas.
    A Bognár tanárt is szeretik a gyerekek.
    Aki itt hibás az a Kinzer(úr)össze ugratja a tantestületet a szülőket minősíti mert aki úgy kezd egy ülést hogy lehet pereskedik de úgy sem lesz belőle semmi és a szülők véleményét is figyelembe veszi egyszer az életbe nem eset volna nehezére de mivel ő olyan ember akivel nem lehet kompromisszumot kötni ő miért várja el a szülőktől. Éveken keresztül ha probléma volt az iskolával egy szülőknek mindig az a válasz hangzott el hogy a szülők felelőtlenek de a tanár sohasem.
    Kik ülnek a szülői munkaközösségben ?Nem ott lenne a helyük mert nem a szülőket képviselik.
    Én erre azt szoktam mondani hogy lehet most nyertnek hiszi ügyét de lesz ennek még böjtje remélem. Nem veszi figyelembe a szülök kérését hanem megint a saját feje után megy és ennek is a gyerekek fogják meg inni a levét mert fél év után újabb tanár váltás és nekem senki se mondja hogy a gyerekeknek ez jó és minden csak azért mert a az uraság gyerekes játékot játszik.A képviselő testület meg gondolkodjon el miért is ülnek ott::::::
    Tisztelet a kivételnek.....”
  • 21. gulyas 2010. augusztus 30. 20:13
    „Kedves Bukoba! Elméleti síkon minden könnyebb, de a gyerekekkel nem lehet játszani. Ezért Bősárkányban a gyerekek és a szülők tényleg elértek egy pontot, hogy egy tanárt elfogadnak és követik, mert példát mutat a tevékenységével. Pl. :bemutatja a végrehajtandó gyakorlatokat és nem a "partvonalról" kiabál, hogyan kellene csinálni. Sok összetevője van kedves Bukoba, hogy Bősárkányban ilyen a hangulat. Ehhez ismernie kellene a helyi viszonyokat: Pl.: évek óta nem szakosok tanítottak tantárgyakat. Ez a helyi szokásjog, csak az a baj, hogy a gyerekek kárára történt.”
  • 20. Bukoba 2010. augusztus 30. 13:13
    „Szia Gulyas! Köszi az információt, ez is árnyalja a képet. Érdekes helyzet ez tulajdonképpen, mert ha a szolgáltató szektort nézem, akkor ott valóban van minőségbiztosítás, amit ellenben olyan szakemberek végeznek, akik részleteiben ismerik a szolgáltatás folyamatát, környezetét, szereplőit illetve a szakmai hátterét. A jelen helyzetre leginkább átültethető gyakorlat inkább az ügyfélelégedettség vizsgálat, vagy piackutatás lenne. Ott valóban azt méri fel a szolgáltató, hogy mit szeretne az ügyfele. Ha ez rentábilisan megvalósítható, és persze értelmes elvárás, akkor teljesíti, egyébként nem nagyon. Persze lehet rajta vitatkozni, hogy mit várhat el az ügyfél, és az iskolai példa nem is teljesen jó erre, mivel nincs tényleges versenyhelyzet. Azaz, ha nem vagy elégedett az iskola által nyújtott szolgáltatás színvonalával, akkor nincs esélyed arra, hogy a gyermekedet más iskolában helyezd el, vagy ha van is, az aránytalan kényelmetlenséggel (utazás, költözés, stb.) járna. Egy jól működő gyárban például el tudom képzelni, hogy a visszajelzések alapján racionalizálják a folyamatokat, de azt már nehezen, hogy a munkások felszólaljanak mondjuk Józsi kirúgása ellen, mert Józsi milyen jó ember. Az eredmények szempontjából pontosan megfelel teszem azt Béla is, aki ugyanolyan jól teljesít. Az adott esetben én azt gondolom, hogy az iskola feladata, hogy magas színvonalú oktatást biztosítson a gyermekeknek. Ha ezt Béla vagy Józsi egyaránt képes megvalósítani, akkor onnantól kezdve a döntés már alapulhat személyi szimpátián is. Persze ez szigorúan a magánvéleményem.
    De maradjunk gondolati síkon. Teszem azt Te vagy az igazgató a jelen szituációban. Szívesen dolgoznál valakivel, akiben nem bízol meg, vagy nem vagy vele elégedett? Mi van, ha megjelenik egy másik szülői csoport, aki más személlyel szeretné betölteni az állást? Vagy egy harmadik csoport, aki megint mást akar? Hogy felelsz meg minden igénynek?
    A diktatórikusnak tűnő döntés mögött olyan szempontok, események is meghúzódhatnak, amelyre kívülállónak nincs rálátása. A szülő csak azt látja, hogy a gyermeke szereti a tanárát és jó eredményeket ér el (és a szülőnek természetesen ez a fontos) azt ugyanakkor nem látja, hogy a nevelőtestületen belül milyen konfliktusok zajlanak. Ezek a konfliktusok okozhatják az iskola által nyújtott egyéb szolgáltatások csökkenését, vagy a munkahelyi morál romlását is. Nem tudom, hogy volt-e ilyen, vagy sem, továbbra is csak elméleti síkon próbálok rávilágítani arra, hogy a dolog nem csak fekete és fehér lehet. Mindenképpen korrektnek tartanám, ha az igazgató úr beszámolna az érintetteknek a döntése hátteréről, és megindokolná azt mindenki számára elfogadható módon. Persze ha a megváltozott feltételek mellett az oktatás színvonala nem csökken, akkor az igazolhatja a döntését.”
  • 19. Banett 2010. augusztus 30. 13:05
    „Gratulálok a tanár Úrnak hogy ekkora elismerést vívott ki magának.A mi NAGY falunkba ilyen nincs! De még a gyerekek is elfogynak az iskolából.Ha nem járnának ide még 2 kisfaluból gyerekek akár be is csukhatna.”
  • 18. gulyas 2010. augusztus 30. 12:23
    „Kedves Bukoba! A történethez az is hozzátartozik, hogy a nyugdíjas tanárt csak januárig hívja vissza az igazgató, amíg a kedélyek lecsillapodnak. Igen szembe lehet menni a szülők , gyerekek véleményével, de vállalni kell a következményeket. A gyári példára visszatérve: egy gyárban vagy bármilyen jól működő szférában van un. minőségellenőrzés és visszacsatolás. El lehet mondani a véleményt, a javaslatot. Nincs mindenhol diktatúra.”
  • 17. Bukoba 2010. augusztus 30. 09:20
    „Kedves Tesó! Köszönöm a kiegészítést, és igazad van, nem ismerem a teljes történetet. Én valószínűleg teljesen más nézőpontból szemlélem az eseményeket, mint Te, és valóban nem jártam körül olyan mélységig, hogy a testületi ülések videóit is megnézzem.
    Nem gondolom, hogy a történetben a szülők hibájáról kellene beszélnünk. Az ő motivációjuk számomra teljesen rendben van, a gyermekük érdekében tettek lépéseket. Én is így tennék, ha úgy érezném, hogy sérülnek a gyermekem érdekei. Azt írod: "Szerintem a szülők jó cél érdekében álltak ki. A cél az, hogy a gyerekek helyben juthassanak ahhoz a tudáshoz, ami őket megilleti." Én úgy érzem, hogy ez a cél ebben az esetben is megvalósul, csak nem azzal a személlyel, akivel azt a szülők szeretnék.
    Nos, akkor tételesen:
    1. Ebben igazad van, ha az igazgató úr korrekt akar lenni, akkor igenis ki kell állnia a szülők elé, és elmondani a valódi indokokat. Ha az indok pénzügyi, akkor azt be lehet mutatni tételesen. Ha szakmai, akkor azt indokolni lehet.
    2. Az aláírás gyűjtéssel kapcsolatban akkor valószínűleg tévedtem. Egyébként ha a szülők célja, hogy a gyermekeik megfelelő oktatásban részesüljenek, akkor ezt a célt szerintem elérték, mivel Laci tanárúr is képes magas színvonalon oktatni, azt hiszem, ezt már bizonyította.
    3. Én nem gondolom, hogy a nevelőtestület megosztottsága a szülők hibája lenne. Értelemszerűen nem mindenki vállalja fel a konfliktust a főnökével. Persze ezzel nem vetném el annak a lehetőségét, hogy a nevelőtestületből valaki tényleg úgy gondolja, hogy Bognár tanárúr nem végzett minden tekintetben jó munkát. Nem akarnék mások helyett nyilatkozni, úgyhogy ezt tekintsd nyugodtan egy teoretikus felvetésnek.
    4. Azt hiszem, hogy sem időm, sem kedvem nincs az összes testületi ülés videóanyagát átnézni. Segíts ki kérlek azzal, hogy leírod a releváns infókat. Köszi.
    5. A szakmaiság fontos, ebben egyetértünk, de a jelen személycserével nem hiszem hogy a szakmaiság sérülne. Ha jól tudom, akkor az önkormányzat célja, hogy képesített nevelők végezzék a képzési feladatokat. Bognár tanárúr és Laci tanárúr is képesített testnevelő, így ezzel nincs gond. Valóban igaz, hogy az alapképzés határozza meg a gyermek további életútját és alapozza meg a jövőjét. Ha az általános iskolai képzés gyenge, akkor az kihatással van a középiskolai és felsőoktatásbeli lehetőségekre. Nem tudom, hogy manapság milyen a képzés színvonala Bősárkányban, de annak idején én erős alapokat kaptam, és mind a közép, mind a főiskolán megálltam a helyemet.”
  • 16. tesó 2010. augusztus 30. 08:52
    „Kedves Bukoba!
    Tudod az írásodból kiderült, hogy sok mindent tudsz, de nem eleget!
    Talán neked sem ártana az ügyet körültekintően, minden tényt feltáróan szemügyre venned.
    1. Tény, hogy az igazgató dönt a munkatársak személyét illetően. De miért nem áll ki a szülők elé, és mondja el az IGAZAT, hogy miért nem kell Bognár tanár úr. Mert itt van ám a kutya elásva! Természetesen én sem szeretném Laci tanár úr eredményeit firtatni, tényleg hasonlóképp jó testnevelő volt.
    2. Az aláírás gyűjtéssel kapcsolatban is kiegészítésre szorulnak ismereteid. Nem tizenegynéhányan írták alá a levelet. A szülők összes megmozdulásáról tudott a polgármester, és az igazgató úrnak is elmondta, nem a szám a lényeg, hanem az okok, célok. Az aláírást nem kellett megismételni, a többi levél más-más kéréssel fogalmazódott meg.
    3.AZ, hogy a nevelőtestület megosztottá vált, szintén nem a szülők "hibálya". Elhangzott egy mondat az igazgató úrtól a kollégái felé:" Most vagy velem vagytok, vagy ellenem!"
    4. Jó, hogy felhoztad a gyáros példát. Szívesen ajánlom figyelmedbe, mielőtt egyoldalúan és információ hiányban ítélkezel, nézd meg tüzetesen az elmúlt egy év testületi gyűléséről készült videókat. Elhangzott egy gyáros mondat itt is. Kíváncsi vagyok, ezt hogy látod.
    5. A szakmaiság terén: sajnálatos dolog, hogy a testület több éve nem foglalkozott ilyen mélységig az iskolával, pedig egy kisgyerek sorsa igen csak itt dől el. De azt ígérték, idén a szakmaiság, minőség is nagyító alá kerül.
    Szerintem a szülők jó cél érdekében álltak ki. A cél az, hogy a gyerekek helyben juthassanak ahhoz a tudáshoz, ami őket megilleti.”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Voki tartozása viszont egyre nő

Közérdekű adattal való visszaélés gyanúja miatt vádat emelt a Győri Városi Ügyészség Nagy Ottó… Tovább olvasom