Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Hetvenhat település kap ingyentüzelőt

A megyebeli települések közül hetvenhat igényelt szociális tűzifát a Belügyminisztériumtól.

Harmincegy rábaközi település kilencmillió forint értékben jut szociális tűzifához. A Belügyminisztérium programjában az idei szezonban 1700 település vesz részt, a támogatás értéke összesen kétmilliárd forint. Az ingyenes tűzifával a kormány a rászorulókat segíti. Az akció része a rezsicsökkentő intézkedéseknek. Megyénkben 76 település kap tűzifát. A jogosultságról az önkormányzatok felmérése alapján helyben döntenek.

A Kisalföld körképéből kiderült, az akcióban az önkormányzatok önrészt is biztosítanak, illetve ők állják az ingyenes tűzifák eljuttatásának fuvardíját is. Így nagyjából ötezer forintba kerül a településeknek egy köbméternyi tüzelő.

Maglóca például négy köbméternyi fát kap. Farkas Miklósné polgármester lapunk érdeklődésére elmondta: természetesen ennek a mennyiségnek a többszörösére is lenne igény. Képviselő-testületük úgy döntött, hogy a négy köbmétert négy család kapja meg a faluban.

Harmincegy rábaközi település kilencmillió forint értékben jut idén szociális tűzifához. Fotóillusztráció: Kisalföld-archívum
Harmincegy rábaközi település kilencmillió forint értékben jut idén szociális tűzifához. Fotóillusztráció: Kisalföld-archívum

– Ők a legrászorultabbak, a beszerzés folyamatát önkormányzatunk már elindította – fogalmazott a településvezető. – Tavaly saját erőből is pró-
báltunk segíteni. Akkor egy területünk irtásakor keletkezett tüzelőt adtuk el jutányos, ötezer forintos köbméterenkénti áron. Sajnos most erre nincs lehetőségünk.

A szociális tűzifa programot 2011-ben indította el a kormány. Első évben 456, tavaly 1625 kistelepülésen osztottak az önkormányzatok a legrászorultabbaknak ingyenes tűzifát. Idén a korábbi egymilliárdos keretet megduplázták. A feltételek lazítása az is, hogy eddig csak a 3000 fős vagy az alatti települések igényelhették, ezen a télen azonban a nagyobb lélekszámúak is.
Kónyba 28 köbméter szociális tűzifa jut. A képviselő-testület még nem alkotott rendeletet a kiosztásáról, de szeretnék még novemberben eljuttatni a jogosultaknak.

Szanyban 26 köbmétert raknak majd le. Németh Gergely polgármester megjegyezte: húsz családot tudnak ekkora mennyiségből támogatni. „Nem feltétlenül az igénylők kapják meg a fát, hanem a rászorultak. Korábban is így működött" – tette hozzá.

A szili önkormányzat 27 köbméter fáról alkot rendeletet. Az akció első évében még 50 köbmétert oszthattak szét, tavaly hármat.

– Első évben valamennyi rászorulónak tudtunk adni tíz-tíz mázsa fát. Tavaly tényleg csak a legelesettebbeknek jutott, de idén ismét szélesebb kör részesülhet segítségben – fogalmazott Lengyel Lajos polgármester.



Néhány adat
A belügyminiszter döntése szerint Abda 450 ezer, Acsalag 288 ezer, Beled 640 ezer, Dunakiliti 243 ezer, Győrság 457 ezer, Lébény 388 ezer, Pér 419 ezer, Pinnye 30 ezer, Rábapatona 373 ezer, Sikátor 408 ezer forint értékű támogatást kap.



Olvasóink írták

  • 8. x 2013. november 15. 11:58
    „7. oxana, nem gúnyolódtam, hanem sajnálattal megállapítottam és utaltam egy több évtizedes megállapításra.
    - Tudjuk, hogy nem új jelenség, és nem csak magyarországi. Clinton az egyik saját választási hadjáratában felháborodottan beszélt azokról az US-amerikaiakról, akik harmadik-negyedik generációban segélyből élnek.
    - Bibliai idők óta megfigyelhető ez. Az újabb korban közgazdászok már hangoztatják, hogy "ingyen" semmi sincsen, valaki(k) mindig fizet(nek) mindenért, pénzzel vagy természetben. Te is, én is. Az egyetlen kiútunk lehetne ebből: Lerobbannánk mi is, beállnánk a sorba, mielőtt mindenki azt tenné, amikor nem lenne már, aki valamit is osztogatna.”
  • 7. oxana 2013. november 13. 16:00
    „6. x

    Tudom, hogy nem új jelenség. A "tehetetlen generációk" között vannak olyanok is, akik nem saját hibájukból szorulnak ingyen tüzifára. A gúnyolódás nem helyes.”
  • 6. x 2013. november 13. 14:42
    „5. oxana, rendben van, csak ne csinálj úgy, mintha ez a probléma valami új jelenség lenne. Generációk öröklik egymástól a tehetetlenséget, Magyarországon is, máshol is, ahelyett, hogy a saját sorsukon saját erőből javítanának.
    http://www.delmagyar.hu/forum/szegenyseg/26/3361/?action=kifejt&ord=0&page=0&limit=200
    "... Ha én nem segítek ügyfelemen, majd segít rajta más, ha más sem segít, akkor segít önmagán, s ha képtelen rá, akkor elviseli, ami ráesett. ..." (Konrád György, 1967: A látogató)
    http://www.dia.pool.pim.hu/html/muvek/KONRAD/konrad00037_kv.html”
  • 5. oxana 2013. november 13. 10:51
    „Kedves hozzászólók, örüljetek, hogy nektek nincs gondotok a tüzifával. Néha el kellene hagyni a saját négy falat és körülnézni embertársaink körül, kinek van szüksége segítségre.”
  • 4. okostojas007 2013. november 13. 06:26
    „azt mondták nem lesz többet ingyen ebéd ....
    vagy ez az ingyenes tűzifa az ingyen ebéd leánykori neve ....”
  • 3. kultura 2013. november 12. 15:24
    „Tapancs...tisztelet a kivételnek.....legtöbbjük egyszer sem, nem hogy 100x.”
  • 2. oxana 2013. november 12. 14:47
    „1. Tapmancs

    A csökkentett rezsik talán ingyenesek? Százszor megfizeted máshol a csökkentést. Azok is, akik most "ingyenes" tüzifát kapnak. Sokan ezt nem fogják fel.”
  • 1. Tapmancs 2013. november 12. 12:04
    „"ingyenes" = mindenki fizeti aki adót fizet. Ezt a sok Kádár-korban szocializálódott nem képes felfogni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadászszokás Bágyogszováton

Hagyomány a Bágyogszovát–Bodonhely Vadászati Közösségnél, hogy minden esztendőben… Tovább olvasom