Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Hegedűs haláláig vezekelt 1956-ért

Rábapordány múltjával, értékeivel, híres szülöttjeivel ismerkedtek a közelmúltban a rábaközi helytörténészek. Hegedüs András egykori miniszterelnök is a faluból származott.

A Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata hetedik alkalommal szervezte meg a Rábaköz-kutatók napját. A programon Endrődy József részletesen beszélt Rábapordány nevének eredetéről, a térség honfoglalás előtti tárgyi emlékeiről és a község történetéről. Érdekességként említette, hogy a Nádasdy család birtoklása idején ott működött a Nyugat-Dunántúl egyik legnagyobb majorsága. A helytörténészeket vendégül látó község híres szülötteiről Balázs Tibor tartott előadást. Gévay-Wolff Nándor (1874–1957) a két világháború között a vallás- és közoktatási minisztérium államtitkára volt, míg testvére, Gévay-Wolff Lajos (1870–1963) mintegy húsz éven keresztül (1920 és 1938 között) volt Sopron vármegye országosan is elismert alispánja. A község érdekében kifejtett tevékenységüket elismerve 1934-ben mindkettőjüket díszpolgárrá választották.

Ifj. Hegedüs András édesapjáról, politikai nézeteiről, rábapordányi gyökereiről beszélt a helytörténészeknek.
Ifj. Hegedüs András édesapjáról, politikai nézeteiről, rábapordányi gyökereiről beszélt a helytörténészeknek.


A rábapordányi gyökerekkel rendelkező Hegedüs András egykori miniszterelnök politikai pályájáról fia beszélt. Elmondta, apja meggyőződéses baloldali volt, de az emberarcú szocializmusban bízva ellenezte a Varsói Szerződés 1968-as csehszlovákiai invázióját. A felszólalásokhoz kapcsolódva hozzáfűzte: apja haláláig vezekelt 1956 miatt, és szinte jelképes, hogy október 23-án hunyt el.

Horváth Győző néprajzkutató a majd fél évszázaddal ezelőtt kezdődő rábapordányi gyűjtésének emlékezetes pillanatait, Balázs Lívia szintén néprajzi kutatásainak érdekességeit ismertette meg az érdeklődőkkel. Szórakoztató formában mutatta be az adományokat kéregető vándorkoldusok típusait. Galambosné Visy Mária szülőfaluja sorsfordító időszakait mutatta be. Ivánkovics Gyula rábapordányi plébános 1918–1919-ben készült feljegyzéseit felhasználva az első világháború utáni éveket elevenítette fel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az alapellátás ingyenes marad a kapuvári bölcsődében

Tovább olvasom