Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Háziorvosi ügyelet a teljes körzetben

A rábaközi, dél-rábaközi és tóközi háziorvosi ügyeletet idén január elsején Csorna székhellyel a Vidéki Háziorvosi Ügyelet váltotta fel. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, és július elsejétől bővül az ellátandó települések köre.
Komoly előkészítő munka után hat hónappal ezelőtt kezdett működni Csornán, a Margit Kórház területén a vidéki háziorvosi ügyelet. Az eddigi tapasztalatokról és a júliusi változásokról dr. Balázs Mihályt, az ügyelet vezetőjét kérdeztük.

Hármas célkitűzés

– Az elmúlt félévben sikerült megvalósítanunk a hármas célkitűzésünket; a betegek kiszámíthatóbb, magas szintű ügyeleti ellátását, a vidéki háziorvosok jogszabályok szerinti otthoni munkavégzését, s mindezt az önkormányzatok lehető legkisebb mértékű anyagi megterhelése mellett – mondta dr. Balázs Mihály.

Jó légkör uralkodik

– Korszerű, a mentőautók felszereltségével gyakorlatilag azonos ügyeleti gépkocsit kaptunk, megfelelő vizsgával rendelkező gépkocsivezetők és kiváló ápolók dolgoznak nálunk. Ezenfelül kifejezetten jó légkör uralkodik az ügyelet dolgozói között.

Újabb települések

Dr. Balázs Mihály elmondta: az ÁNTSZ határozata értelmében az eddigi „csapat" a csornai háziorvosokkal bővül, és az eddigi harminckilenc településen kívül ellátják Csorna, Farád, Rábatamási lakosait is. Így július elsejétől egyelőre ideiglenes jelleggel Csorna teljes vonzáskörzetét közös háziorvosi ügyelet látja el.

A Margit Kórházban: mikor, milyen számon?

Az ügyelet továbbra is a Margit Kórház „D" épületében működik hétköznap délután négy órától másnap reggel hét óráig. Szerdánként délután egy órától másnap reggel hétig, péntekenként délután kettőtől másnap reggel hétig, hétvégén, ünnep- és munkaszüneti napokon folyamatosan. Az ügyelet megközelíthető az élelmiszer-áruház felőli bejáraton, telefonszáma: 96/590-509.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szlovák húsból magyar bécsi szelet

Normalizálódik a piac, állítja több sertéstartó. A mostani 300 forint körüli felvásárlási árral… Tovább olvasom