Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Három megye 350 milliárdja

Várhatóan a napokban jelenik meg a hátrányos helyzetű kistérségek jogállását szabályozó kormányrendelet. E körbe tartozhat Csorna és statisztikai kistérsége is. Az intézkedéssel bővülnének az önkormányzatok pályázati lehetőségei.
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársai hétfőn a kistérségek pályázati lehetőségeiről konzultáltak Csornán polgármesterekkel, jegyzőkkel és intézményvezetőkkel. Vissi András programkoordinátor a Kisalföldnek elmondta: Magyarország számára már idén január elején megnyíltak az Európai Unió úgynevezett strukturális alapjai. A három prioritáson belül kilenc célra lehet pályázni. Ezek a turizmus, a turisztikai fejlesztések, a nagyobb infrastrukturális beruházások, a közút, a településrehabilitáció, az iskola-, óvodafejlesztés, a munkanélküliek foglalkoztatása, a térségi hálózatok kiépítése, a kistérségek megerősítése. Erre országosan 121 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 9 milliárd forint a nyugat-dunántúli régió kerete három esztendőre. Ezeket a forrásokat 2008 végéig lehet felhasználni, de pályázatot legkésőbb 2006-ban lehet benyújtani.

Vissi András szerint a rendezvény egyik fontos kérdése volt, hogy Csorna és statisztikai körzete a hátrányos helyzetű kistérségek közé soroltatik-e vagy sem.

A programkoordinátor úgy vélte, a hátrányos helyzetű kistérségek jogállását szabályozó kormányrendelet nagy valószínűséggel a napokban jelenik meg és ebbe a körbe Csorna is bekerül. Így több pályázatra lesznek jogosultak az itteni önkormányzatok, nonprofit szervezetek.

Az összejövetelen elhangzott: a hátrányos helyzetű kistérségek rendelkezésére álló források szűkösek, csak Csorna körzetében több százmilliós óvoda- és iskolafelújításokra lenne szükség. Ehhez képest erre körülbelül 320–350 milliárd forint a régió (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye) közös, hároméves kerete. Megyénkben szintén több hátrányos helyzetű kistérség van és a pályázati tájékoztatók alapján mindenütt lesznek több százmilliós igények. A regionális fejlesztési ügynökség feladata, hogy ezeket koordinálja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sobri Jóska kalandjai színpadon

Ezüst fokozatot ért el a sobori néptáncegyüttes az idei Kisfaludy Napok megyei döntőjén. A hat éve… Tovább olvasom