Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Három kastély a felújítandók listáján

Három rábaközi kastély került a kormány kastélyfelújítási programjába.

Mihályiban egészségturisztikai központot, Szanyban államigazgatási feladatokat tervez az önkormányzat, Dénesfán csak csinosítanák a Cziráky-kúriát.

– Valaha Magyarország legnagyobb urai laktak bennük, mára egy letűnt kor mementói – kezdte a kormány kastélyfelújítási programjáról szóló anyagát az egyik hetilap. A listán négy megyei kastély is szerepel, melyből három a Rábaközben található: a dénesfai Cziráky-, a szanyi püspöki és a mihályi Dőry- is a rekonstrukcióra számító épületek között szerepel a sopronhorpácsi Széchenyi-kastély mellett.

A kormány felújítási programjában összesen harmincöt hazai kúria szerepel, a programot a Miniszterelnökséghez tartozó Forster Központ irányítja. Utóbbi szervezet a kezében lévő kastélyok mellé még tizenkilencet kapott az eredetileg a Nemzeti Vagyonkezelő birtokában lévő épületekből. Kiemelendő, hogy már évtizedek óta jelennek meg különböző kastélymentő programok, így nem csoda, ha a 35 megnevezett kastélyból 30 eddig minden felújítási listán szerepelt.

Mihályi kastély – a jelenlegi állapot...
Mihályi kastély – a jelenlegi állapot...

...és a tervezett felújítás látványterve. Az egészségturisztikai központ országos hatáskörű lenne.
...és a tervezett felújítás látványterve. Az egészségturisztikai központ országos hatáskörű lenne.

Az elkezdett, majd leállított, vagy éppen sajátosan megvalósított kastélyrekonstrukciók egyik jellemző példája a mihályi Dőry-kastély. Már a 2006–2008-as felújítási program is nagy terveket tartalmazott a napjainkban is szép épületegyüttes további felújítására, ám a régészeti feltárással egybekötött program végül csendben elhalt.

– A kormány terve a 2014–2020-as pályázati ciklusra szól, a vagyonkezelő folyamatosan egyeztetett a helyi önkormányzattal az elképzelésekről – fogalmazott Csitei Gábor mihályi polgármester. Kiemelte: a községházának elkészült látványtervei vannak, melyek középpontjában egy egészségturisztikai centrum kialakítása szerepel. – Elsődleges cél azonban a külső és belső felújítás, majd ezt követhetné az említett tervek megvalósítása – mondta Mihályi vezetője.

Hozzátette: olyan hosszabb távú elképzelésekről van szó, melyek nemcsak a községet, hanem a Rábaköz más településeit is érintené.

Ha nem is ennyire konkrét tervekkel, de mindenképpen a külső felújítás reményével várják a kormányprogram konkrétumait Dénesfán. Takács Lajos polgármester hangoztatta, a kastély az állam tulajdonában és a kapuvári kórház kezelésében van, a tulajdonos mindenkori feladata a felújítás. – Természetesen a kastély és gyönyörű parkja öregbíti falunk hírnevét, ám a rekonstrukció nagyságrendje csak a konstruktív együttműködést teszi lehetővé, semmint a konkrétabb anyagi segítséget a rekonstrukcióhoz – fogalmazott a dénesfai vezető. Dr. Benedek Zoltán, a kapuvári Lumniczer-kórház főigazgatója hozzátette: idáig a belső felújítást a kapuvári kezelő intézmény végezte, a külsőt az állam. A polgármesterrel egyetértésben megfogalmazták, konkrét tervek nincsenek a kastély jövőjére vonatkozóan, a funkciója marad, a felújítás pedig időszerű.

Még ennél is nagyobb vonalakban fogalmazott Németh Gergely szanyi polgármester. A püspöki kastély felújításával természetesen egyetért, ám jövőbeni funkciójáról nem igazán egyeztettek. – Felmerült esetlegesen egy államigazgatási funkció, de ez is csak beszélgetés szintjén – mondta.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Módosítanák a csatornaprojekt ütemezését

Várhatóan két külön ütemben valósul meg a bősárkányi szennyvízcsatorna-rendszer megépítése és a csornai tisztítótelep felújítása. Tovább olvasom