Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Harminckilenc, majd 40 háborús áldozat

Közadakozásból szeretnék felújítani a világháborús emlékművet, illetve a több százéves temetői kőkeresztet a szovátiak. A munkálatok 660 ezer forintba kerülnek.
Felújítanák temetőjük évszázados kőkeresztjét és világháborús emlékművüket a szovátiak. Bágyogszovát önkormányzatának, illetve a helyi egyházközségnek viszont nincs pénze a beruházásra, ezért számítanak a falubeliek, valamint az elszármazottak anyagi segítségére is.

A restaurálás gondolata idősebb Horváth Bertalan fejében született meg, aki elképzeléseit a májusi hősök napján osztotta meg a helyiekkel.
– Magam is megjártam a háború poklát és szerencsés vagyok, hogy hazakerültem – mondta a Kisalföldnek a nyolcvannégy éves Horváth Bertalan. – Sajnos negyven falubelim soha nem láthatta viszont szeretteit, ottmaradtak a harctéren.

A temetőben az első világháborús emlékművet 1920-ban, születésem évében állították fel adakozásból és a falu segítségével, ezért nekünk, élőknek szent kötelességünk, hogy megőrizzük az utókornak, és a hősök megérdemlik, hogy méltóképpen emlékezzünk rájuk. Az első világégés harminckilenc szováti életét követelte, közülük ketten a Hősök szobra alatt pihennek a temetőben, elődeink így búcsúztatták őket: Kettőnek sírja e szent helyen, a többinek a csatatereken.

A temető másik impozáns emléke a kőkereszt, amelyet a rajta található évszám szerint 1781-ben állítottak. A feszület porlad, töredezik, ráfér a felújítás. Az önkormányzat elkészítette a költségvetést. E szerint 660 ezer forint kell a Hősök szobra és a kereszt restaurálásához.
– Az önkormányzat erejéhez mérten segíti a renoválást, de mindenképpen szükség van az adakozásra is – jegyezte meg Takács Csaba polgármester. – Nemrégiben a temető kerítését is így, vállalkozói felajánlással sikerült rendbe tenni.

– Várjuk a helyiek, az elszármazottak segítségét, és levéllel felkeressük a külföldre került szovátiakat is, hogy lehetőségeikhez képest támogassák elképzeléseinket – folytatta Horváth Bertalan.
Aki úgy gondolja, hogy tud segíteni a szovátiaknak, idősebb Horváth Bertalant mint a felújítás főszervezőjét keresheti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csornán több az ingyen tankoló

Havonta átlagosan négy-öt sofőr távozik fizetés nélkül a rábaközi üzemanyagtöltő állomásokról. A… Tovább olvasom