Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Hármas borjúikrek Szilban

Három borjút hozott a világra Vidám, a szili Hidráns kft. holstein-fríz tehene.
Hármas ikerborjak születtek a hétvégén a szili Hidráns kft. tenyészetében. A kisalföldi szarvasmarhatelepen a legrégebbi állatgondozók sem emlékeznek olyan esetre, hogy mindhárom boci fejletten, egészségesen jött a világra. Vidám, a hétesztendős holstein-fríz „anya" segítség nélkül hozta világra a két üszőt és az egy bikát.
Csupán gondozója, Bánhalmi Károly volt jelen az ellésnél.

– Rendben megindult a szülés, belenyúltam a tehénbe és éreztem, hogy a megszokottnál több láb van – mondta Bánhalmi Károly. – Előjött az első boci, aztán sorban még kettő. Régóta dolgozom itt, de ilyenre nem emlékszem. Már nevet is adtunk a jószágoknak, Szegfű, Cifra és Samu. Állatorvost nem kellett hívni, mivel csak akkor szólunk a doktor úrnak, ha komplikáció van. Az ikerszülés különben nem ritkaság, hétfőn hajnalban is volt egy, de hármassal még nem találkoztam.

Dr. Dombi Tibor, a Hidráns kft. állatorvosa a Kisalföldnek elmondta: szinte csoda, hogy mindhárom borjú életben maradt és szépen fejlődik.
– Harminc kilogramm körüli testsúllyal születtek, nem volt velük semmi probléma. A bikát valószínűleg értékesíti a kft., az üszőket pedig meghagyjuk. A praxisomban ilyen eset még nem fordult elő – mondta az állatorvos, majd hozzátette: ha a borjúkat csak reggel találják meg, bizonyára egy „másik" anyát is kerestek volna kollégáival, annyira szokatlan jelenség a hármas borjazás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az évad legjobb férfi táncosa

 „Az évad legjobb férfi táncosa" szakmai díjat egy csornai származású fiatalember nyerte… Tovább olvasom