Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Harc az illegális szeméttelepek ellen

Az illegális szeméttelepek a községeknek is nagy gondot okoznak. Szanyban az „emberi fejekben”, Pásztoriban a nagytérségi hulladékgazdálkodási projektben bíznak.

A mérgesieknek is sok bosszúságot okoz a falu határában engedély nélkül elhelyezett szemét. Balázs Vince, a község polgármestere a Kisalföldnek elmondta: az önkormányzat a lerakók felszámolására nem tud költeni, de szerencsére a helyiek ebben is segítenek. „Egy szembetűnő illegális lerakó van, a bekötőút mentén.

Igaz, pár hét múlva ismét szennyezett lesz a terület. Nemrégiben a mérgesiek segítségével a Rába-partot tisztítottuk meg, úgyhogy odafigyelünk a jelenségre" – jegyezte meg Balázs Vince.
Babóton a jelentős lerakókat felszámoltatta az önkormányzat néhány évvel ezelőtt. Azóta komoly probléma nem volt.
– Nem azt mondom, hogy néha nem jelenik meg az árokpar-
tokon egy-egy halom szemét, de a jelentős területeket felszámoltuk – tájékoztatott Molnár János, a falu polgármestere. – Sok munkával járt, és anyagilag is megterhelő volt, hiszen ehhez csak önerőből tudunk pénzt teremteni.

A gazdák rendszeresen elszállítják a szemetet, mivel ők sem tudják elnézni, hogy földjeiken álljon.
Rábapordányban, a vasútállomás szomszédságában hatalmas halmokban áll a kiszórt hulladék. Pásztorné Takács Gabriella, a település polgármestere azt mondja: „A vasúté a terület és annak ellenére, hogy tilos a lerakás, napról napra nő a halom. Az utcában élők elmondása szerint idegen autók is viszik a szemetet oda. Azon vagyunk, hogy megszüntessük ezt az állapotot, azt hiszem, az önkormányzatnak és a vasúttársaságnak kell együttműködnie" – fogalmazott.
Németh Gergely, Szany első embere úgy véli, az emberek gondolkodásmódjának megváltozása lenne az igazi megoldás.
– Mindig vannak olyanok, akik semmibe veszik mások munkáját és természetesen a környezetet. Évek óta rendezünk akciót az illegális telepek felszámolására, legutóbb negyven köbmétert szedtünk össze, csak az utak mentén. Próbáljuk megakadályozni a hulladéklerakást, az elkövetőket jegyzői hatáskörben 20 ezer forint körüli összegre büntetik. Azt tervezzük, hogy a büntetés összegét felemeljük, hogy legyen visszatartó hatása – tájékoztatott Németh Gergely.

Pásztori határát szintén hatalmas, illegális szeméttelep csúfítja. Roncs Gábor polgármester elmondta: évtizedek óta gyűlik a szemét a területen. Felszámolására az önkormányzat egyedül nem lenne képes, ezért a nagytérségi hulladékgazdálkodási projektben bíznak. Ahogy Roncs Gábor megjegyezte: talán sikerül forrást biztosítani erre a célra.
Pásztori: Évtizedek óta gyűlik a szemét a falu határában.

Cs. Kovács Attila

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Faluszépítés a szavakon túl

Idén februárban faluszépítő egyesület alakult Enesén, melynek még tart a cégbírósági bejegyzése. Az ötlet egy helybeli vállalkozótól, Szabó Tamástól és Mesterházy József polgár mestertől származik. – Úgy gondoltuk, ez példaértékű kezdeményezés lehet a településen – válaszolta érdeklődésünkre Szabó Tamás, akit az egyesület vezetőjévé választottak. Tovább olvasom