Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 2°C | 8°C Még több cikk.

Hagyományőrző disznóölés

Az évtizedek óta hagyományos módon, szalmával pörzsölték a levágott disznót Vásárosfaluban.
Az évtizedek óta hagyományos módon, szalmával pörzsölték a levágott disznót Vásárosfaluban, ahol a hétvégén disznótort tartott a falu apraja-nagyja. A százhúsz kilogrammos állatot a hetvenhat éves helybéli Szalai Sándor szúrta le, majd a kést jelképesen átadta Tompa Attilának, aki a böllérek fiatalabb generációját képviseli.

Szalai Sándor immár több mint harminc éve forgatja a kést a dél-rábaközi kistelepülésen. A hetvenes évektől kezdve foglalkozott a disznóöléssel, évente huszonöt-harminc jószágot szúrtak le a téli időszakban.

Sanyi bácsi hangsúlyozta: a régi időkben is – akárcsak most a hétvégén – reggel pálinkával kezdtek a disznóölésre összegyűlt családtagok. A hajnali kezdés után reggelire tejeskávé és szalonna dukált a bölléreknek. Az egész napos munka során bort ittak a régiek, akiknél a disznóölés szinte ünnepnek számított. Szalai Sándor szerint néha este tíz óráig is kitartottak a munkával, a régi időkben kártyapartival fejezték be a napot.

Tompa Attila, a szombati disznóölés „felelőse" lapunk kérdésére elmondta: a hét végén megpróbálták az ötven évvel ezelőtti hagyományoknak megfelelően leölni a disznót. A régiek rozsszalmával pörzsöltek. Az állat bontása az úgynevezett rendfán történt meg, de Tompa Attila szerint néha bontószéken is daraboltak a faluban.
Délelőtt tizenegy órakor gőzölgő töpörtyűvel és a próbaképpen megsütött kolbásszal próbálták feledtetni a kissé csípős időt, de a helybéli lakosok jóvoltából némi házi pálinka is melegítette a lelkeket. A délelőtti órák a férfiaknak a májas és véres hurka töltésével, a hölgyeknek mosogatással teltek.

Molnár Sándor polgármester szerint a disznóölés nemcsak a hagyományok őrzését szolgálja a településen, hanem alkalmat ad a helybélieknek a közösségi életre is. Míg a felnőttek a különféle húsok elkészítésével foglalatoskodtak, a gyermekek a reggeli pörzsölés maradványait takarították el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Van erőszak családon belül is

A kónyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatot Ellátó Társulás illetékességi területén jelenleg… Tovább olvasom