Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Győrsövényház: színes foglalkozások ötmillió uniós forintból

A győrsövényházi Vadrózsa Waldorf Általános Iskola ötmillió forint európai uniós támogatást nyert el „Waldorf-pedagógián alapuló művészeti és sportfoglalkozások" című projektjére tavaly.

Kiss Emília iskolaképviselő-igazgató a Kisalföldnek elmondta, hogy a most zárult tanévben hat intézményben – Győrött, Lébényben, Mosonmagyaróváron, Győrsövényházon – összesen 36 alkalommal tartottak művészeti témanapot ünnepekhez kapcsolódva. Emellett a vele egy épületben, a kónyi általános iskola tagintézményeként működő győrsövényházi iskola diákjai 24 héten át terápiás festés, zene, magyar népi játékok és sportfoglalkozás szakkörökön vehettek részt.

Az új köznevelési törvény biztosítja a feltételeket a Waldorf-intézmények számára is.

A projekt zárórendezvényén Lukácsné Rajczi Zsuzsanna, utóbbi tagintézmény vezetője elmondta: tanulóik jobban megismerhették a Waldorf-pedagógusokat, erősítve azt a segítő kapcsolatot, ami négy éve jellemzi a két iskola viszonyát.

A projekt részeként a Waldorf-pedagógusok a győrsövényházi óvodában is tartottak művészeti foglalkozásokat.
A projekt részeként a Waldorf-pedagógusok a győrsövényházi óvodában is tartottak művészeti foglalkozásokat.


Kiss Emília lapunknak arról beszélt, hogy osztályaikba folyamatos a jelentkezés, óvodai csoportjukba pedig szeptembertől több mint húsz kisgyermeket várnak. – Az új köznevelési törvény biztosítja a feltételeket a Waldorf-intézmények számára is. A Magyar Waldorf Szövetségben már elkezdődött a Waldorf-kerettanterv átdolgozása az új Nemzeti alaptantervben megfogalmazott alapelveknek megfelelően, a módszerre jellemző sajátosságok megtartásával. A győrsövényházi Waldorf-iskola és -óvoda pályázatot adott be a „Közoktatási megállapodás 2012" elnyerésére, ami biztosítaná a kiegészítő normatívát a működéshez. Ez hosszú távú gazdasági stabilitást és fejlesztési lehetőséget nyújthatna – fejtette ki a szakember.

Az oktatási intézmény fenntartója, a Wadrózsa Pedagógiai Műhely Közhasznú Egyesület egyébként szeptembertől Győrött önálló, új építésű Waldorf-óvoda indítását tervezi. A Csipkebogyó Óvoda épülete a Somos utcában már elkészült, a működési engedélyeztetési eljárás folyamatban van.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testületi Kapuváron: vasút, busz, költségvetés

A város önkormányzatának képviselő-testülete június 25-én délután három órakor tartja következő… Tovább olvasom