Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Győri lett az új csornai jegyző

A csornai képviselő-testület hétfői ülésén ülésen döntés született a jegyző személyéről, a feladatot dr. Döbrössy Adrienn látja el.
Hétfőn a csornai önkormányzat képviselő-testületi ülésének meghívóján megbízólevél átadása és képviselői eskütétel is szerepelt, ám ez elmaradt. Annak idején beszámoltunk róla, hogy a képviselő-testület összeférhetetlenség miatt Molnár Ferencnek, a Szülőföldünkért Egyesület elnökének a képviselői megbízatását megszüntette, s ez alkalommal az ő helyét szándékoztak betölteni. De mint Borsodi András, a választási bizottság elnöke bejelentette: nem adja át a megbízólevelet, mivel a választási bizottság hatáskör hiányában nem jogosult az egyesület által hozott, egymással ellentétes döntések jogszerűségét kivizsgálni. Történt ugyanis, hogy mást jelölt képviselőnek a Szülőföldünkért Egyesület elnöke és mást az egyesület alelnöke, valamint két tagja.

A napirend tárgyalása zárt ajtók mögött kezdődött. Majd Turi György polgármester bejelentette: megválasztották a helyi elismerések adományozását előkészítő bizottság elnökét és tagjait. Döntöttek arról is, hogy április elsejétől határozatlan ideig a győri dr. Döbrössy Adrienn látja el Csorna önkormányzata jegyzői teendőit.

A legfajsúlyosabb téma az idei költségvetésről szóló rendelet alkotása volt: több módosító indítvány is elhangzott. Például Tóth Csaba (Szülőföldünkért Egyesület) a Hunyadi-gimnázium liftjének üzemeltetésére, Abdai Imre (SZDSZ) többek között a tekeklub, az önkéntes tűzoltó-egyesület, az Európai Kapcsolatok Egyesület, a polgárőrség támogatására javasolt pluszösszeget. Papp Imre (MSZP) azt vetette fel, ne készüljön új stratégiai terv. Dr. Kristóf János (Fidesz–KDNP) az oktatási, kulturális és sportbizottság nevében a közalkalmazotti melegétkezési hozzájárulások emelését javasolta ötezerről hétezerre, a hidegétkezési utalványoknál a csökkentést ötezerről négyezer forintra, Háncs Károly (KDNP) viszont a városháza dolgozóinak étkezési hozzájárulását ajánlotta kilencezerről ötezer forintra csökkenteni. Kovács Tamás (Vidékért Egyesület) ugyancsak a közalkalmazotti étkezési hozzájárulás emelését tartotta indokoltnak.

A testület Tóth Csaba és Háncs Károly indítványa kivételével a módosító javaslatokat elutasította. Határozat született az ülésen arról, hogy a forráshiány csökkentésére igényt nyújtanak be az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatására. Elrendelték a polgármesteri hivatal és valamennyi intézmény dolgozóinak juttatásaival kapcsolatos összes belső szabályzat felülvizsgálatát. Végezetül a képviselő-testület 12 igen szavazattal 3 ellenében és 1 tartózkodás mellett elfogadta az önkormányzat ez évi költségvetését. Ennek kiadási főösszege 3 milliárd 544 millió 744 ezer, bevétele 3 milliárd 321 millió 559 ezer, hiánya 223 ezer 185 ezer forint. Ám az előző évről áthúzódó tartozásokkal és a meglévő hitelállománnyal együtt a hiány mértéke meghaladja a 650 millió forintot. (A képviselő-testület további döntéseire visszatérünk.)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

„ Az osztrákok túlléptek minden határt”

A Rába Szövetség rendkívüli elnökségi ülésen dönt arról, miként reagál a szervezet az újabb osztrák Rába-szennyezésre (Úszó olajfolt a Rábán, Kisalföld, 2007. február 24.). Nemes László elnök markáns véleményt fogalmazott meg a Kisalföldnek és egy nemzetközi szintű demonstrációt is kilátásba helyezett. Szerinte az „olajszennyezéssel az osztrákok túlléptek minden határt”. Tovább olvasom