Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Gyermek-ideggyógyászati rendelés szeptembertől

Szeptember elsejétől a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház gyermekosztálya új szakággal bővül. Az ideggyógyászati szakrendelés feltételei már adottak.
A kapuvári kórház igazgatója, dr. Ballagi Farkas arról tájékoztatta a Kisalföldet, hogy intézményük gyermekosztálya új szakággal bővül szeptember elsejétől. Az új ideggyógyászati szakrendelés különleges szakértelmet igényel az orvosoktól.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral már lezárultak a tárgyalások, a minimumfeltételek pedig biztosítottak a kórházban. Dr. Ballagi Farkas elmondta: az új szakrendelés legfontosabb „pillére" a nemrég Kapuvárra érkezett dr. Nagy Zsuzsanna gyermekorvos. Az ő neurológiai képesítése tette lehetővé a szakmai paletta bővítését. A gyermekorvosi és ideggyógyászati párosítás a megyében ritkaságnak számít – tette hozzá a kapuvári igazgató.

Dr. Nagy Zsuzsanna, a gyermekosztály megbízott szakmavezető főorvosa elmondta, az újonnan induló rendelésre tizennyolc éves korig jelentkezhetnek betegek. Kapuvárról és környékéről közel hatszáz pácienst kezelnek évente. Közülük valamivel több mint kétszáz gyermek, úgynevezett fejfájásos tünetekkel. Másfél százan pedig epilepsziás betegséggel kerülnek hozzájuk. A többieket kései beszéd- és mozgásproblémákkal kezelik. Ez utóbbiról például a főorvos elmondta, az előbbiekkel ellentétben gyógyszerrel nem gyógyíthatók, a vizsgálatok után életmód-változtatással, gyógytornával, úgynevezett komplex fejlesztéssel gondozzák a betegeket.

E folyamat akár éveket is igénybe vehet. A kivizsgáláshoz idén szerzett be a kórház egy elektroenkefalográf-gépet, ami az agyi elektromos tevékenységeket méri. A műszer egye- lőre a gyermekek tízéves korától használható, s a beteg részéről is komoly együttműködést igényel egy-egy vizsgálat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rába föld nyolc évszázada

Rábaszentmihály nyolcszáz éves. A falu lakói és a településről elszármazottak vasárnap ünneplik a… Tovább olvasom