Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Gépkocsit kapott a napközi

A csornai fiatal fogyatékosok részére nyílt napközi otthonnak gondot okozott, hogy csak egy autó állt a rendelkezésükre.
Felnőttkorú fiatal fogyatékosok részére napközi otthon nyílt szeptember elején Csornán. Az új intézmény iránt nagy az érdeklődés a kistérség területéről, minden jelentkezőt nem is tudtak felvenni. Boda Imréné szolgálatvezető korábban elmondta (Kisalföld, 2006. november 13.), a fiatalokat naponta gépkocsival szállítják be az intézménybe és onnan haza. Gondot okoz viszont, hogy csak egy autó áll rendelkezésükre, így a sofőr és a kísérő mellett csak három gyereket tudnak egyszerre utaztatni. Ezért egy kisbuszra lenne szükségük és akkor két fordulóval meg tudnák oldani a be- és hazaszállítást.

Bertalanné Balázs Kata, a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Központjának vezetője a napokban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a gond hamarosan megoldódik, mivel Németh Gergely szanyi polgármester közbenjárására az Interfa Kft. egy kilencszemélyes használt, de jó állapotú Volkswagen Transporter gépkocsit adományozott az otthonnak. Így a jövőben gyorsabban lebonyolíthatják az utaztatást és a fiatalok reggel időben megérkezhetnek a napközi otthonba, délután pedig haza.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Acsalag pénzügyi stabilitása a tét

Acsalag polgármestere szerint az önkormányzat számára egyre nagyobb feladat az idősekről való… Tovább olvasom