Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Fűben-fában orvosságok ismerője

A csornai Horváth István gyerekkora óta foglalkozik gyógynövényekkel. Közel háromszáz füvet ismer.
Sokak számára a lándzsás útifű csak egy homályosan derengő növénynév a biológiaóráról. Kevesen ismerik fel a természetben, és ennél is kevesebben tudják, mire lehet felhasználni a sokak által gaznak nevezett gyógynövényt, Horváth István füvesember ezek ismerői közé tartozik.

Horváth István
– Tízéves lehettem, mikor elkezdtem foglalkozni ezekkel a növényekkel. A keresztapám gyógynövényes volt, sokat nyaraltam nála gyerekkoromban Nagycenken. Tőle sajátítottam el az első ismereteket. Akkoriban a patikusok maguk vették meg a nyersanyagot, és ők is dolgoztatták fel. Sohasem felejtem el azt a szombathelyi patikust, akivel néha együtt szedtük a füveket. Egy alkalommal a kisfia megkérdezte, mit keresünk. Az apja azt felelte neki, hogy pengőt. Erre a gyerek keresni kezdte a pénzt, de nem találta. A patikus azt mondta: „Vedd fel ezt a gazt, ha eladod, pengő lesz belőle" – emlékezett vissza a kezdetekre Horváth István. Később elkerült szolgálni és jó ideig csak kevés ideje jutott a gyógynövényekre. A hetvenes években a csornai ruhagyárban dolgozott, amikor megkeresték, hogy legyen a megye gyógynövény-felvásárlója. P ellenőrizte, hogyan szedik és szárítják a füveket, hiszen mindegyikre külön eljárás van. Pista bácsi szerint régen sem ismerték az emberek az összes gyógynövényt, de azért jó néhányról tudták, mire való.

– A legfontosabbakat mindenki használta – tette hozzá. – Kellett is, hiszen akkoriban öt-hat falura jutott egy orvos és csak a legszükségesebb esetekben hívták. Ma már feleannyira sem ismerik az emberek a füveket, és míg ki nem próbálják, nem is bíznak bennük. A menyemnek egyszer erős köhögése volt, amivel az orvosok sem tudtak mit kezdeni. Nagy nehezen rávettem, hogy igyon a gyógyteámból és egy hét alatt meggyógyult. Sokan jönnek hozzám máig is, főleg meghűlésre, cukor- és vérnyomásproblémákra vannak főzeteim, de a kiütések kezelésére is vannak különféle gyógymódok.

Pista bácsi közel háromszáz füvet ismer, a legtöbbjéről ma is fejből tudja, mire való, és még oklevél is igazolja a tudását. Az egyik kedvelt gyógynövénye az apróbojtorján, a lapulevelet meg azért szereti, mert gyökerétől a leveléig minden része felhasználható.

Pár éve még gyakran eljárt gyűjtögetni a Csorna körüli erdőkbe, rétekre, manapság azonban inkább csak a korábban elkészített teákat és a kertjében megtalálható hat-hétféle gyógyfüvet használja.
Horváth István megjegyezte, hetvenhat éve alatt ritkán volt ágyban fekvő beteg, pár éve azonban komoly szívbajt állapítottak meg nála.
– Nem engedtem, hogy megoperáljanak. Megmondtam az orvosnak – aminek nem örült –, hogy majd én gyógyítom magam. Vannak ugyan orvosságaim, de inkább teákat iszom. Azóta sincs okom panaszra.
Pista bácsi szomorúan jegyezte meg, hogy ebben a modern világban a fiatalokat nem vonzza ez a tudomány, mert nem lehet belőle megélni, így hát csak elvétve akad egy-egy öreg, aki még tényleg ismeri a füvekben és fákban rejlő orvosságok titkait.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hófehér hintó nászajándékba

Szűcs Adorján bognármester a szerszámok, szekerek mellett eddig mintegy ötven hintót készített. Tovább olvasom