Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Fővárosi tolvajok megyei üzletekben - 170 ezer forintot zsákmányoltak

Sopronban kezdte a lopást, Csornán rendőrkézre került egy budapesti tolvajbanda kedden. Közel kétszázezer forintnyi árut tulajdonítottak el, egy üzletláncot megkárosítva.

Bolti szarkákat kaptak el a csornai rendőrök kedden. Sopronban, Kapuváron és Csornán loptak, a négyes bandából mindannyian büntetett előéletűek és kettőt már amúgy is kerestek. Mindhárom városban ugyannak az üzletláncnak az egységében ténykedtek.

A négy férfi budapesti lakos, Sopronban kezdték a napot, aztán Kapuvárra érkeztek. Ezután a csornai üzlet következett. A boltok azonban időközben jeleztek egymásnak, így Csornán nem volt váratlan a megjelenésük. A biztonsági őr, illetve a személyzet figyelte őket.

Észlelték is a lopást, ám mielőtt intézkedtek volna velük szemben, megléptek. Hárman autóval menekültek, egyikük pedig gyalogosan próbált egérutat nyerni.

A tolvajok Soprontól Csornáig töltötték meg autójukat a lopott holmival.
A tolvajok Soprontól Csornáig töltötték meg autójukat a lopott holmival.


Völcsey András százados, a bűnügyi osztály vezetője elmondta: a gyalogost az Arany János utcában érték utol, az
autót pedig a rendszáma alapján a 85-ös főúton állították meg. A jármű zsúfolásig töltve volt már a lopott holmival. Összesen 170 ezer forint értékben zsákmányoltak és minden érdekelte őket. Márkás italok, kozmetikai szerek, tartós elemek, édességek szerepelnek a leltárban.

A boltok időközben jeleztek egymásnak, így Csornán nem volt váratlan a megjelenésük. A biztonsági őr és a személyzet figyelte őket.

– A négy elkövetőt előállítottuk, a bűncselekményt elismerték – tájékoztatott Völcsey százados. – Valamennyien büntetett elő-
életűek, egyiküket nyolc hatóság körözte különböző okokból. Egy másik férfit korábban szabadságvesztésre ítéltek, de büntetését nem kezdte meg, emiatt körözték. Az okozott kár tehát megtérül, az üzletlánc visszakapja az árut.

Olvasóink írták

  • 1. bősárkányi 2011. március 24. 12:12
    „Végülis pont ez a szakasz nagyon jól ellenőrzött és szemmeltartott, fura is ha pont itt kezd valaki ilyen tevékenységbe ha már jobb dolga nem akad.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kis-Rába híd egykor és napjainkban Kapuváron - Galéria

Jerkó Gyula fotós összeállításából megtudhatja, milyen volt a híd az 1920-as, '40-es, '70-es években… Tovább olvasom