Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Fontos változás után a település

Jobaházán a jelenlegi választási ciklus legfőbb feladatának a lélekszám megtartását és a csatornaberuházás megvalósítását tartják.

A jobaházi Tóth Mihályné a tavaly októberi önkormányzati választás után immár az ötödik ciklust kezdte meg a polgármesteri székben. Vetélytársai nem akadtak, így senkivel sem kellett osztoznia a voksokon. A képviselő-testületnek is csupán egy új tagja van.

– Az elmúlt évben fontos változás történt a faluban, hisz megszűnt az iskola – kezdte Tóth Mihályné. – Ez negatívan hatott a közösségre, ezért úgy gondolom, hogy az elkövetkező négy esztendőben valamilyen formában pótolni kell ezt a hiányt. Hiszem, hogy ez lehetséges és a gyerekeinket ide tudjuk kötni a faluhoz. Ha nem is az iskola által, hanem más közösség segítségével. Mindemellett azért is vállaltam ismét a feladatot, mert érzek magamban annyi energiát, hogy továbbra is képes leszek tenni a faluért.

Jobaházán 2006 szeptemberében nem szólalt meg az iskolacsengő. Az intézmény megszűnt, az alsó és felső tagozatosok a rábatamási iskolába járnak.

– Eltelt néhány hónap a rendkívül nehéz döntés meghozatala óta, amit nem volt könnyű feldolgozni – tette hozzá a polgármester. – Ám az is igaz, hogy kényszerhelyzetben voltunk, mást nem tehettünk. Szerencsére mára a helyükre kerültek a dolgok. Nem maradt el a hagyományos karácsonyi műsor sem a faluban, sőt, ezúttal „besegítettek" a rábatamási gyerekek is. Folyamatosan arra törekszünk, hogy a hiányt pótoljuk. Például itt tartjuk az alsó tagozatosok farsangi rendezvényét is, tehát teszünk azért, hogy a gyerekek jelen legyenek a településen. Az óvodánk helyzete stabil, az elkövetkező évekre biztosított a működése.
Tóth Mihályné fontosnak tartja, hogy a változó körülményekhez tudjanak alkalmazkodni. Az elmúlt bő másfél évtizedben sikeresen vettek részt a pályázatokon és egyenletesen fejlesztettek. Szerinte mostanra beszűkültek a pályázati lehetőségek.

Még mindig várat magára a csatornázás, de nem tettek le erről a beruházásról és idén szeretnék megtenni az első lépéseket, kihasználva az uniós pályázati lehetőségeket.

Tervezik a kultúrház, a ravatalozó felújítását, a falu további szépítését. S nem feledkeznek meg a hagyományos rendezvényekről sem, ezekkel is erősítendő a faluközösséget.

Tóth Mihályné egyik nagy sikernek azt tekintené, ha a választási ciklus során nem csökkenne a lakosság lélekszáma. Bár a kilátások nem éppen kedvezőek, mivel az elmúlt évben Jobaházán is több volt a halott, mint az újszülött. Úgy vélte, a helyi vezetőknek azon kell fáradozniuk, hogy vonzóvá tegyék a települést. Szerinte hasonlóan jelentős siker lenne az is, ha 2010-re elkészülhetne a szennyvízcsatorna a községben.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bátorítás pedagógiája óvodában, iskolában

Az enesei óvoda előadás-sorozat keretében ad lehetőséget a büntetés nélküli nevelés megismerésére. Tovább olvasom