Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Folytatódik a távfűtési kálvária

A szolgáltató nem vállalja az idei idénytől a fűtést a kapuvári piactéren a távhőcsövek elöregedésére hivatkozva. A tulajdonosok egy része maga kötött rá a közeli főhővezetékre. Mások viszont decemberig várhatnak a gázfűtésre.
A kapuváriak nem először szembesülnek azzal, hogy fűtés nélkül kezdődik náluk a hideg évszak. A távhőszolgáltatás gondjaival az úgynevezett kifliház kezdte a sort (Kisalföld, 2002. okt. 10.). Itt is a fűtési idény kezdetén nem működtek a radiátorok: nemcsak a lakóházakban, de a szomszédos Széchenyi-iskolában sem. Tavaly a Felsőbüki-gimnáziumban és a Páli Szent Vince katolikus iskolában volt „hideg helyzet". Az intézményvezetők tanítási szünetet rendeltek el a kihűlt tantermek miatt (Kisalföld, 2003. jan. 15.). Még a múlt év végén aztán a lakótelepi óvodában ülték körül a gyerekek meleg híján a villanyradiátort (Kisalföld, 2003. dec. 10.).

Horváth Károlynénak hetvenezer forintjába került a fűtés újbóli bekötése a közeli távhővezetékről
Nem világos, ki fizeti a felújítási költséget

Az önkormányzat a sokasodó problémák kezelésére még a múlt évben szakbizottságot hozott létre. Kiderült: a fenti esetek nagy részében az elöregedett hálózat hibái okozták a problémát. A vezetékek minősége amúgy is sarkalatos pontja a kapuvári távhőszolgáltatás jövőjének. Jelenleg nem világos, hogy ezek felújítását ki finanszírozza. A jelenlegi szolgáltató RAS Kft.-nek jövő év szeptemberében jár le a szerződése a várossal. A képviselő-testület azt is fontolgatja, hogy intézményeit leválasztja a hálózatról.

Elfolyik a víz az alig tízéves csövekből

A kilencvenes évek közepén épült Kapuváron a piactéri butiksor. Az akkori tervek szerint komplex közműszolgáltatást kaptak a tulajdonosok: vizet, villanyt és központi fűtést. A hőellátást szintén a RAS Kft. vállalta. Az idei idény elején az üzemeltető egy májusi megbeszélésre hivatkozva felfüggesztette a szolgáltatást. Indokként a piactéri fűtési hálózat állapotát jelölték meg. Pentz Imre, a RAS cég üzemeltetési vezetője elmondta: a szekunder hálózat csövei teljesen elöregedtek. Annyi víz folyt el a rendszerből, hogy az már a többi fogyasztó zavartalan ellátását veszélyeztette. Az üzemeltetési vezető szerint ez év májusában a piactéri fogyasztókat tájékoztatták a lehetőségekről. Sőt, a nyáron értesítették őket arról is, hogy a jelenlegi helyzetben nem tudja a cég fenntartani a fűtést. Pentz Imre kijelentette: mivel a vezetékrendszer a fogyasztói közösség tulajdonát képezi, a szolgáltatónak nincs ráhatása annak felújí tására vagy egyéb megoldásra.

Gáztervek csak november végére várhatók

A kapuvári tulajdonosok egy része, akik közel vannak a piactér szélén futó főhővezetékhez, maguk köttették át a fűtést. Akiknél ez műszakilag nem volt megoldható, még júliusban felvették a kapcsolatot az Égáz Rt.-vel azzal, hogy rácsatlakoznának a vezetékes gázra. Az Égáztól szeptember végén kapott levél szerint a terület ellátásához szükséges pénzügyi és műszaki feltételek vizsgálatához gázkiviteli tervre van szükség, melynek elkészítését az Égáz már megrendelte. Erről Rozmán András, a későbbi kivitelezést is végző Aqua-Gáz Kft. szombathelyi építésvezetőségének irányítója elmondta: a tervek elkészítésének határideje november vége. A kivitelezést csak ezután rendeli meg náluk az Égáz. Megjegyezte: ha erre szükség van, akár decemberben is elkezdik a munkálatokat.

Az egyedi hőmérők szerint csak harmada

Addig azonban mindenki egyénileg gondoskodik a melegről, s ez néhány butik tulajdonosának komoly gondokat okoz. Ha palackos gázzal fűtenek, átnedvesedik az árukészlet, ha villannyal, akkor megugrik az áramszámla. Néhány tulajdonos azonban már a korábbi elszámolásokra is panaszkodott. Elmondásuk szerint egy közel húsz négyzetméteres helyiség fűtésére akár harmincezer forintot is fizettek. Az egyedi hőmérők felszereltetése után, melyeknek költsége több mint ötvenezer forint is lehetett, már csak tízezerre rúgott a hődíj. Nehezményezik a tulajdonosok, hogy az épületek megvételekor a közművek bekötését egyszer már megfizették. Ha most rákötnek a gázra, másodszor finanszírozzák ugyanazt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Risavi család filmes története

A vándormozis egykoron megbecsült, tisztelt figurája volt a magyar vidéknek. Ő volt az egyetlen, aki… Tovább olvasom