Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Focitornával emlékeznek Bágyogszováton

Kilencedik alkalommal emlékeztek meg labdarúgótornával a helyiek a község szülöttjéről, Horváth Ferencről.

Az Alcufer-cégcsoport alapítója és tulajdonosa önzetlen támogatója volt a falunak, az önkormányzati, kulturális és sportrendezvényeknek, kezdeményezéseknek. A hagyományos tornát Bágyogszovát önkormányzata és sportegyesülete, illetve a Gyirmót FC Győr közösen rendezte meg.

Horváth László polgármester és Ézsely Szaniszló sportegyesületi elnök a megnyitóbeszédekben Horváth Ferenc Bágyogszováthoz való kötődését emelte ki. Köszönetet mondtak a családnak, hogy a családfő halála után is ragaszkodnak a településhez és továbbra is segítik.

Horváth Ferenc fiai, Horváth Ernő és Horváth Ferenc válaszukban további támogatásukról biztosították a sportkört és a községet. Reményüket fejezték ki, hogy jövőre, a tizedik tornán NB I-es csapattal vehet részt a Gyirmót. Ígéretet tettek, hogy az épülő gyirmóti stadionban felszabaduló lelátók Bágyogszovátra kerülnek, hogy az ottani szurkolók kényelmét szolgálják.

A torna keretében megemlékeztek az 1975-ös járási bajnokságról is, melyen Bágyogszovát csapata aranyérmet szerzett. Szabó Zoltán osztotta meg élményeit a közönséggel.

Az emléktornán először a Bágyogszovát és a Farád mérkőzött (3–4), majd a Gyirmót–Ajka (2–1) mérkőzést láthatták az érdeklődők.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megabulit szerveznek Csornán - Elkerülőünnep lesz!

Megabulit szerveznek Csornán - Elkerülőünnep lesz!
Nagyszabású ünnepséggel készül a csornai önkormányzat a várost elkerülő út első szakaszának… Tovább olvasom