Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Filmre vitték Andris hétköznapjait

Bősárkány - Két lemeze után dokumentumfilm készült a bősárkányi Szabó Andrisról. A filmet Erdélyi János rendező jegyzi. A Kisalföldnek azt mondta: elsősorban nem az énekesre, hanem a világba induló kisfiúra volt kíváncsi. Úgy véli, az őt körülvevő szeretet segíti a vak fiút a mindennapokban.
Erdélyi Jánosnak egyszerű indokai voltak a forgatásra, melyet lapunkkal is megosztott.

– A szomszédos Vas megyéből származom, otthoni barátom hívta fel a figyelmet Andrisra – mondta. – Mivel magam is hasonló szőke, falusi gyerek voltam, nagy szimpátiával fordultam a téma felé. Megkerestem Andrist a szilsárkányi iskolában, beszéltem a tanító nénijével, aztán otthonában is meglátogattam. Ezalatt próbáltam támogatást szerezni és szerencsére az ORTT-től kaptam pénzt és lehetőséget a forgatásra.

Nagyon akartam ezt a filmet, mert Andris szeretni való kisfiú- mondta Erdélyi János.

– Azt persze nem tudom megállapítani, hogy mekkora tehetség, de mindenki hallja, hogy szépen énekel. Elsősorban azonban nem is ez érdekelt engem, inkább a mindennapjaira voltam kíváncsi. Azt próbáltam megmutatni, hogy egy szerény körülmények között élő kisfiú hogyan indul el az életbe. Ráadásul az ő helyzetét nehezíti még az is, hogy nem lát. Látó emberek számára elképzelhetetlen, hogy nekik milyen lehet az életük. Igyekeztem születésétől fogva feldolgozni Andris életét.

Erdélyi János rendező
Erdélyi János rendező

A filmesek napokon át „követték" Andrist. Elmentek vele barátaihoz, iskolatársaihoz, megismerkedtek a családtagokkal. Erdélyi János azt tapasztalta, hogy Szabó Andrist, bármerre jár, „szeretetközösség" veszi körül. „Ezt próbáltam megmutatni" – jegyezte meg a rendező.

– Úgy láttam, hogy a családja és szűk környezetének szeretete tette azzá Andrist, amivé lett. És ehhez még jön az iskola. Az azóta sajnos szétvert kisiskola és a mostani szili tanoda szeretetközössége. Tapasztaltam, hogy segítik a fiút, hogy meg is tudjon maradni ilyennek. Szeretném tehát erre felhívni a figyelmet, de különböző élethelyzetekben is bemutatjuk a gyereket.

A film címe: Andris. Erdélyi János szerint azért, mert róla szól és a lemezei is így jelennek meg.

Andris családja örömmel fogadta a filmeseket, noha a stáb jelenléte eleinte a fiút is feszélyezte. Szabó Róbertné Szilvia, Andris édesanyja a Kisalföldnek úgy fogalmazott, hogy Erdélyi János valóban a család mindennapjaira volt kíváncsi. Elkísérték az iskolába, de fellépésekre is, hiszen ma már azok is hozzátartoznak Szabó Andris életéhez.

– Eleinte, úgy vettem észre, kicsit feszengett Andris. Szokatlan volt, hogy „idegenek" veszik körül – mondta. – Aztán belejött és tette a dolgát, ahogy máskor is. A forgatás körülbelül két hétig tartott, nem naponta, de rendszeresen jöttek hozzánk forgatni. Azt nem mondom, hogy fárasztó volt a családnak, inkább úgy fogalmaznék, hogy voltak fárasztó helyzetek. Sűrű volt a program, hiszen valamennyi élethelyzetben látni akarták a fiamat.

Andris mindennapjait mutatják be, a koncerteket, az iskolát, a családot.
Andris mindennapjait mutatják be, a koncerteket, az iskolát, a családot.

Benkő László zeneszerző, aki a fiú eddigi lemezeinek életre segítője volt, érdeklődésünkre elmondta: a film azért pédamutató alkotás, mert azt az összefogást és segítőkészséget dokumentálja, mely a mi világunkból szinte teljesen hiányzik.

„Még arra is kíváncsiak voltak, hogy szedem a tojást a dédi mamáéknál" – emlékezett vissza a forgatásra Andris. Az ifjú énekes különben érdekesnek találta, hogy film készül róla. Szerinte az jó dolog lesz, ha minél többen megtudják, hogyan is éli az életét.

– Eljöttek hozzánk, mindent felvettek, például azt is, hogyan megyek aludni. Az osztálytársaim meg annak örültek, hogy benne lesznek egy filmben – fűzte még hozzá Andris.

A december 20-i vetítést már nagyon várja. Arra számít, hogy most azok is „személyesen" megismerik, akik eddig csak a fellépéseken vagy CD-n hallották énekelni.

20-án, 20 órakor
A közönség a Duna TV-ben láthatja az „Andris" című 70 perces alkotást december 20-án, este nyolctól. A film forgatókönyvét a rendező írta, operatőrök: Fuchs Lehel és Kovács Gábor. Szerkesztő: Erdélyi János és Zsigmond Dezső.

Olvasóink írták

  • 4. Kabóca 2008. december 12. 09:19
    „Kedves Goldman!
    Köszönöm, hogy reagált.
    Megdöbbentő, amit ír.
    Lehetséges az, hogy a helyi, illetve a két városi iskola elutasítja egy látássérült gyerek felvételét?
    S emiatt naponta órákat kell utaznia?
    Minden tiszteletm Andrisé és családjáé.
    Kitartást és szép karriert kívánok a fiúnak.”
  • 3. nemethgabi 2008. december 12. 07:58
    „Én hallottam és láttam a kisfiút. Ebben az országban még sok ilyen tehetségű gyermek él, csak nincs mögötte egy Benkő László. Azt hiszem túlreklámozott az Ő tehetsége, élete”
  • 2. Goldman 2008. december 11. 20:23
    „Kedves Kabóca! A magyarázat nagyon egyszerű....csak a szili iskola vállalta el a tanítását a környékről....,s mikor ekkora népszerűség csapta fel a fejét körülötte érdekes módon már minden iskola beakarta fogadni.
    Egy éven át az iskolabusszal járt Csornáról nap, mint nap Szilba, viszont ettől a tanévtől ha jól tudom egy szereteszolgálat szállítja.”
  • 1. Kabóca 2008. december 11. 08:48
    „A filmből talán megtudjuk, miért kell egy bősárkányi kisfiúnak Csornán keresztül, 25 km-re, a szili iskolába járni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az örök Biblia

Kapuvár - A Rábaközi Művelődési Központ kiállítótermében ma délután három órakor Láng Ervin… Tovább olvasom