Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Fergeteges Pántlika-jubileum

A húszéves csornai Pántlika néptáncegyüttes a hétvégén nagyszerű jubileumi műsorral örvendeztette meg a műfaj iránt érdeklődőket. Az együttes tagjai bemutatták az elmúlt két évtized koreográfiáit és felidézték a „Csornai búcsút” is.
Nagyszerű jubileumi műsorral örvendeztette meg közönségét a jubiláló együttes.
Az már nem újdonság Csornán, hogy a Pántlika néptáncegyüttes fellépését minden alkalommal népes közönség tiszteli meg jelenlétével. Így hát nem „lógott" ki a sorból a péntek esti, az együttes fennállásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi előadás sem.
A Városi Művelődési Központ színháztermét – bár a műsor egybeesett az olimpia megnyitójával – ezúttal is „csordultig" megtöltötték az érdeklődők, akik vélhetően most sem bánták meg, hogy az estét a néptáncra szánták.
A műsor első részében a „pántlikás öregek", az együttes egykori táncosai léptek színpadra és bizonyították, hogy a tánctudása azoknak sem kopott meg, akik már felhagytak a rendszeres szerepléssel.

Ezután Gecsényi András köszöntőjében egyebek mellett arról beszélt, hogy a dal, a zene táncra késztet. Így volt ez századokkal ezelőtt, és így van ma is. Szerinte a magyarok tánca az egész lényüket kifejezi; szerelmüket, bánatukat, örömüket.

Papp József polgármester a város nevében üdvözölte a húszéves Pántlika néptáncegyüttest és megköszönte eddigi tevékenységét. Kifejtette: az együttes Európa több országában is megismertette a város nevét, és aktív résztvevője Csorna kulturális életének. Bejelentette: az augusztus 20-i ünnepségen a Pántlika néptáncegyüttes alapítóinak és vezetőinek – Lengyel Sándornénak és Lengyel Sándornak – Csorna Városért Emlékérem kitüntetést adományoznak.

Ezt követően a Pántlika Néptánc Alapítvány kuratóriuma, valamint a Rábaközi Népművészeti Műhely Egyesület elnöksége elismerésben és jutalomban részesítette az együttes tagjait, Lengyel Ágnest és Samu Imrét. A két szervezet részéről Németh Vilmos és Lengyel Sándor adta át az elismerést. A szanyi Bokréta néptáncegyüttes üdvözletét Töreki Imre tolmácsolta.

A továbbiakban folytatódott a jubileumi műsor, melynek első részében az elmúlt húsz év koreográfiáiból mutattak be néhányat az együttes ifjúsági és felnőttcsoportjai. Szünet után pedig a „Csornai búcsút" vitték színre a táncosok. Felidézték a vendégek érkezését a házigazda családhoz, a délutáni vásári forgatagot és az azt követő mulatságot. A kitűnő hangulatú előadást a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta.

A műsort Lengyel Sándorné és Lengyel Szabolcs szerkesztette, közreműködött Gecsényi András, valamint Takács Ádám és zenekara. A kosztüm Imrik Zsuzsa, a dekoráció Simon Éva virágkötő keze munkáját dicsérte. Az elmúlt húsz év történései bemutató kiállítást Kőrössy Sándorné rendezte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összevonták az iskolákat

Három közép-rábaközi település, Kisfalud, Mihályi és Vadosfa iskolatársulást alakított. Ennek… Tovább olvasom