Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Fenyőfákat loptak

Csorna - Négy fenyőfával „károsították” meg a napokban a csornai Lodesz családot. Kertjükből az éj leple alatt vitték el a karácsonyfának valókat, nem kis gondot okozva a tulajdonosnak.
Előfordulhat idén karácsonykor is, hogy egy-egy otthonban lopott karácsonyfa jelzi Jézus születését. Négyben biztosan így lesz, hiszen a csornai Lodesz család négy fenyőfájának kelt lába hétfőn éjjel.

Az anyagi kár nem nagy, de az eset igencsak kellemetlen – mondta Lodesz Ferenc. – Mindegyik fának volt már gazdája, nehéz lesz pótolni a kiválasztottakat.

Lodesz Ferenc: „A legszebb fákat vitték el a tolvajok."

Lodeszék kertjébe hátulról mentek be a tolvajok és kézi fűrésszel vágták ki a legszebb fákat. Olyanok lehettek, akik ismerték a járást.

– Hallottuk, hogy a kutya ugat éjjel, de nem gondoltunk semmi rosszra, hiszen még soha nem loptak meg bennünket. Milyen emberek lehetnek azok, aki lopott fenyővel ünnepelnek, vagy ha nem maguknak vágták ki, hogyan van szívük eladni – tette fel a kérdést Lodesz Ferenc. – Nagyon szomorú, hogy már a karácsony is arról szól valakiknek, hogyan károsítsák meg a másikat.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karácsonyi koncert Kapuváron

Kapuvár - A Haydn vegyes kar, a gyermekkórus és a Hanság Big Band közreműködésével tartották meg… Tovább olvasom