Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Fémbe fogalmazott idő

Nemrégiben avatták fel Csornán a szülővárosából elszármazott szobrászművész, Németh Pál Időtánc című térplasztikáját.
Németh Pál 1967-ben született a rábaközi városban, ahonnan 19 évesen került Budapestre rajzot tanulni. Két évig csiszolta tehetségét a fővárosban, majd a pécsi egyetemen tanult tovább. Diplomáját 1994-ben, rajz–vizuális nevelés szakon szerezte meg. 1999-ben fejezte be a pécsi képzőművészeti mesteriskola fémszobrász szakát. Mostantól Csornán köztéri alkotás is hirdeti tehetségét.

– Mestere, Rétfalvi Sándor az Időtánc avatásakor úgy fogalmazott, hogy a mű egy életegység lezárása. Valóban annak tekinthető?
– A mű szellemi háttere nem annyira egy egység lezárása, mint inkább reprezentációja az élet sokféleségének. A szoborban kétféle végtelen van, az egyik a középen álló két forma, ami organikus jegyeket visel magán és emiatt növekedni képes. Most ugyan valahol el van vágva – hiszen anyagból készül –, de benne van a lehetőség, hogy növekedni tud, szellemi értelemben mindenképpen. A másikfajta végtelen az, ahogyan a szálak össze vannak kapcsolva és önmagukban forognak körbe-körbe. Ez a kétfajta végtelenkép különböző dolgot szimbolizál. Az első geometrikus vágásaival az időt mint végtelent, amit az ember hoz létre. Az idő véleményem szerint csak a tudatunkban létezik. Van egy folyamatos növekedés, állandó folyamatosság, melyben az emberi akarat egy rendszert épít fel, síkokat vág bele, letisztáz dolgokat és ezt időnek hívja. Ehhez képest van egy teljesen organikus, szabad, kicsit kusza vonal, ami a mindenkori egyszeri létezőnek az életpályája. Ez a kétféle végtelen működik a szoborban. A szálak között megjelenő két üvegrög pedig az emberi létezésnek egyfajta nyomhagyása, kikristályosodása, ami itt marad utánunk. Ez hol teljesen sötét, mert nem éri fény, hol pedig besüt a nap és akkor ragyog.
– Mit jelent egy művésznek, hogy már fiatalon szülővárosában állíthat fel köztéri alkotást?
– Nagyon-nagyon sokat jelent, hiszen ez volt az első, igazi köztéri felkérésem. Értékét emeli – amellett, hogy a szülőváros tisztelt meg vele – az is, hogy abszolút jövőbe tekintően nem egy konkrét alkotást kértek, hanem olyat, amilyet egyébként szoktam készíteni, vagyis rám bízták a döntést.
– Várható-e újabb Németh Pál-alkotás csornai felállítása?
– Ilyen tervről, illetve szándékról nem tudok, de én mindenképpen szeretném ápolni a kapcsolatot a szülővárosommal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igazi gazdára várnak a Rábaköz kastélyai

Talán Krúdy Gyula tolla nyomán tudhatunk a legtöbbet a múlt századi magyar kastélyok és gazdáik… Tovább olvasom