Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Felüljárók az új enesei elkerülőn

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. tájékoztatása szerint év végéig átadhatják az enesei elkerülőt. Az építkezés 12,9 milliárd forintba került, nyolcvanöt százalékos európai uniós támogatással.

A 12,9 milliárd forintból megvalósuló enesei elkerülő átadására vélhetően még ebben az évben sor kerül. A kétszer kétsávos úton az avatás után 110 kilométeres sebességgel közlekedhetnek az autók.

A rendkívül nagy forgalmú, s a térségben élőknek sok kellemetlenséget okozó M85-ös főút, Győr és Csorna között tervezett kétszer kétsávos gyorsforgalmi út öt fő szakaszra bontható. Ezek közül az első, az Enesét elkerülő hét kilométeres szakasz kivitelezése év végéig befejeződik – tudatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).

A megye egyik legnagyobb forgalmú útja az M85-ös, amelynek a Győrt Csornával összekötő szakaszát a távlati tervek szerint végig kétszer két sávon építik ki úgy, hogy az út elkerülje a településeket. Az egyik, az Enesét elkerülő szakasz építése lassan a befejezéséhez közeledik és év végére átadják a hét kilométert a forgalomnak.

Több felüljárót is építenek az enesei elkerülőhöz.
Több felüljárót is építenek az enesei elkerülőhöz.

Az új út északról kerüli el a települést és keletről nyugatra haladva a 7-es kilométerkő előtt tér el a régi nyomvonaltól. A nyomvonal előbb felüljáróval keresztezi a Rábapatonára vezető utat, azután keresztezi előbb a Szapud-Ószhelyi-csatornát, majd a Péterházpusztai-csatornát és a Petőházpusztai-csatornát. Ezután ismét felüljáróval oldották meg a bezi kereszteződést, majd ismét áthalad a Szapud-Ószhelyi-csatorna felett. A csatornán való áthaladás után az új út ismét felüljáróval földutakat keresztez, majd még két csatornaágon áthaladva a 14-es kilométerkő előtt csatlakozik vissza a jelenlegi 85-ös főútba. Az év végéig átadandó szakaszon 110 kilométeres sebességgel haladhatnak majd az autók.

A kivitelezést a CÉ-LA Enese 2009 Konzorcium nyílt közbeszerzési eljáráson nyerte el. A konzorcium tagjai a COLAS Építő Zrt. és a Lavinamix Építő Kft. A beruházó a NIF Zrt., amely a projektet az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósítja meg. A támogatás aránya száz százalék, ebből tizenöt százalék hazai forrás, nyolcvanöt százalék pedig európai uniós, melynek összege bruttó 12,9 milliárd forint.

Olvasóink írták

  • 4. Fater 2010. augusztus 01. 09:12
    „Hát "csornailány" talán más cikket olvastál, mert itt Csorna - Győr között csak az M85-ös kétszer két sávos gyorsforgalmi útról van szó, amelynek része az Enesét elkerülő szakasz.”
  • 3. GYMS 2010. július 31. 00:32
    „Gyönyörű ez a kép... a felesleges pénzszórás jelképe is lehetne! Felüljáró ott, benzingőz itt (Csornán). Felfoghatatlan!”
  • 2. csornailany 2010. július 29. 18:02
    „Én ezt nem értem! Mi az hogy Győr és Csorna között tervezett elkerülő???????????? Csakis fogalomzavar lehet, ez tuti! Győr és Csorna között az életben nem lesz elkerülő! Ez az útvonal, ami most készüól, csupán Esenét kerüli de, de k..va nagy ívben! Szó sincs is (sajna) Csorna-Győr szakaszról! :(”
  • 1. szintenbezi 2010. július 29. 15:37
    „De érdekes....most nincs akkora por/ sár az úton mint szokott!
    Talán most az utat takarító autó vezetője nem a teherautóban alszik/ telefonál......”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Falunapok – szerényebben

A LEADER-pályázati lehetőség megszűntével a Csornai kistérség falvai a helyi források, s a… Tovább olvasom