Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Felújítások adományokból

Templomuk felszentelésének 200. évfordulóját ünnepelték tegnap Bágyogszováton a szováti egyházközség hívei. A szentmisét Turner Lajos soproni plébános celebrálta.
Szép ünnepre gyülekeztek tegnap délután Bágyogszováton a szováti egyházközség hívei: templomuk felszentelésének 200. évfordulóján emlékeztek. Az ünnepi szentmisét a falu szülötte, Turner Lajos soproni plébános celebrálta, de jelen voltak a szomszédos települések atyái is. A megjelent vendégeket Berta Károly, az egyházközség világi elnöke köszöntötte, a templom történetét pedig Szijjártó Péter országgyűlési képviselő ismertette.

A település régi elnevezése – Rábaszovát – is azt mutatja, hogy a községben nagyon régen állt templom, mivel a szó jelentése szent, szentély, már az évszázados egyházlátogatási okmányok is úgy fogalmaznak, hogy „emberemlékezetet meghaladó" korból származik. Egy 1697-es összeírás szerint az épület a falun kívül állt, befejezetlen, omladozó állapotban. Utódát, a régi szováti templomot a mai temetőkapuval szemben építették fel és Szent Mária Magdolna tiszteletére szentelték. A most is látható épületet 1795-től 1804-ig építették. A munkálatokhoz igénybe vették az egyházközség anyagi készleteit, a helybeliek a fuvart és a kézi napszámot biztosították. Az új templomot is elődje, Szent Mária Magdolna tiszteletére benediktálták.

Az első átépítés és a restaurálás Nagy Gyula plébános nevéhez fűződik, 1930-ból. Dr. Németh Alajos püspöki tanácsos Szovátra helyezése után ismét sokat fejlődött az épület. Gyóntatószék készült, lecserélték az elektromos vezetékeket, parkosították a templom környékét, új padok is kerültek a szentélybe és 1966-ban ismét felújították. Németh atya utóda, Csík Miklós folytatta elődje munkáját: kicserélték az ablakokat, esőcsatornát szereltek, elkészült a szembemiséző oltár és a szószék.

1980-ban villamosították a harangokat, 1989-től 1991-ig pedig megtörtént a templom vegyi szigetelése, illetve a teljes külső és a részleges belső tatarozás, a bádog helyére új, vörösréz toronysisak került. 1995-ben az orgonát újították fel, 1998-ban a szentély belsője is teljesen megújult, 1999-ben parkolót építettek, 2001-ben a tető faszerkezetét renoválták.
Az elmúlt évtizedekben mintegy harmincmillió forintot fordítottak a Szent Mária Magdolna-templom rekonstrukciójára, ami adományokból, állami, egyházmegyei és önkormányzati támogatásból jött össze.

A vasárnapi ünnepségen Csík Miklós atya köszönte meg a nagylelkű adakozók segítségét, egyúttal kérve őket, hogy az egyházközség további terveit is támogassák. A szentmise végén a bágyogszováti néptáncegyüttes adott rövid műsort a templom melletti parkban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A város marad a Pannon-Víz rt.-nél

Újabb öt évig a jelenlegi igazgató, Ihászné Sebján Mária irányítja Csornán a Városi Művelődési… Tovább olvasom