Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Felkészülten versenyeztek az önkéntesek

Jól felkészült versenyzők álltak rajthoz, s ezáltal az eredmények is túlszárnyalták az egy évvel korábbiakat szombaton Farádon, a 62 raj részvételével megrendezett csornai körzeti tűzoltó versenyen.
Jubilálók: A fiatalok alkotta százhúsz éves farádi egyesület.
Ebben az esztendőben ünnepli fennállásának 120. évfordulóját a Farádi Önkéntes Tűzoltó-egyesület. Ez alkalomból szombaton délelőtt a község adott otthont az idei csornai körzeti tűzoltó versenynek.
A jubiláló, jobbára fiatalok alkotta egyesület hatvanéves parancsnokának, Tálos Kálmánnak a belügyminiszter dísztőrt, az Országos Tűzoltószövetség díszbaltát, a katasztrófavédelmi főigazgató emléktárgyat adományozott. Tálos Kálmán negyvenhárom éve tagja, évtizede pedig parancsnoka a Farádi Önkéntes Tűzoltó-egyesületnek, s amint elmondta, amíg az egészsége engedi, folytatja a munkát, jól érzi magát a fiatalok között.

A rendezvényen hatvankét raj állt rajthoz és Tudós József alezredesnek, a Csornai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának értékelése szerint a résztvevők jól felkészülten versenyeztek, az eredmények jobbak, mint tavaly voltak. A versenyző önkéntes tűzoltók felkészültsége, hozzáállása elnyerte a tetszését Pesztenlehrer Lajos ezredesnek, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatójának is.
Az egyes kategóriák győztesei a következők: a gyermekfiúknál a farádi általános iskola, a leányoknál a rábacsanaki általános iskola, ifjúsági fiúknál és a leányoknál, valamint a felnőtt férfiaknál Rábacsanak, a nőknél Bogyoszló végzett az első helyen. A legeredményesebb egyesület ezúttal is Rábacsanak lett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hős bajtársaikra emlékeztek

Hősi halált halt bajtársaikra emlékeztek a II. világháború veteránjai tegnap Bősárkányban. A… Tovább olvasom