Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 4°C | 14°C Még több cikk.

Félkész lesz a csornai elkerülő?

Papp József csornai MSZP-elnök és Aller Imre, Kóny polgármestere sajtóközleményben reagáltak Gyopáros Alpár (Fidesz) országgyűlési képviselő bejelentéseire a csornai elkerülő út megépítéséről.

– Múlt heti sajtótájékoztatóján a fideszes országgyűlési képviselő a választási programja megvalósításával dicsekedett, pedig csak két dolgot tett. Hazudott és mellébeszélt – állítja Papp József.

– Hazudott, mert a szocialista kormányok nem tétlenkedtek a csornai elkerülő ügyében. 2006-ban már jogerős építési engedélye volt az elkerülő útnak, aminek a megépítését többek közt az a csornai önkormányzat akadályozta, amelyben Gyopáros Alpár alpolgármester volt, és erről jogerős bírósági ítélet van. 2007-ben emiatt újra kellett kezdeni a tervezést, de 2010 márciusára már újra megvolt az akkori csornai önkormányzattal egyeztetett új nyomvonal építési engedélye. Mit tetszettek csinálni azóta?" – kérdezte Papp József. Felhívta a figyelmet, hogy a 2006-ban elutált engedélyes terv és a mostani közt az a különbség, hogy annak megépítésével a 85-ös és a 86-os is elkerülte volna a várost.

– Mellébeszélt a képviselő, mert ... most 85-ös elkerülőt nem építenek. Ez a főúti forgalom tovább terheli a csornaiakat. Legfeljebb úgy lehet „elkerülni" Győr felől a 85-ösön Csornát, hogy valaki Dörnél letér a 86-os elkerülőre, Szilsárkánynál visszajön a régi 86-osra, kivárja a Bartók Béla utcában a sorompót, majd a körforgalomnál Kis-Csorna felé elhagyja a várost.

Aller Imre sajnálkozását fejezte ki, hogy Gyopáros Alpár csak a Fehér Akác vendéglő hűlt helyéig jutott el, mert ha elfárad a kónyi hivatalig, megmutathatta volna neki a 2008-ban elkészült engedélyes terveket az Enese–Csorna szakaszról és a kónyi csomópontról, aminek a kialakításában polgármesterként végig részt vett. 2008-ban és 2009-ben minden érintett önkormányzat módosította a rendezési terveit, hogy az út megépülhessen, 2009-ben már elkezdődtek a kisajátítások. Azóta várják, hogy történjen valami. Az elmúlt három évben azonban ebben az ügyben semmilyen érdemi előrelépést nem tapasztaltak – állítja Aller.

Olvasóink írták

  • 13. csornafc 2013. június 04. 10:31
    „Lacika6! és szerinted ki a történet másik, nyilván szintén nem tétlen szereplője??”
  • 12. csornafc 2013. június 04. 10:30
    „Lacika6! Amit tárgynak megjelölt azt már kb 16 éve mindenki ígéri! Papp József 3 cikluson keresztül ígérte! Meg csinálta??Nem csinálta meg!!!!Ha Gyopáros és a Fidesz megcsinálja, akkor pedig bármennyire is szúrja a szocik szemét, elmondhatja, hogy igen beváltotta a legfontosabb kampány ígéretét!Ő csak akadékoskodik! Hát a te szemedben tuti szálka, még szerencse, hogy ez senkit nem érdekel! Légyszives állításaidat példákkal támaszd alá, mert addig nem sokat érnek!Városunk az elmúlt 10 évben épült le? Te Nagyon fiatal lehetsz, talán érdeklőd meg a kicsit idősebbektől, mikor és ki alatt és hogyan kezdődött a történet!”
  • 11. lacika6 2013. június 04. 09:12
    „csornafc! írják a cikkben, hogy a választási programjának a megvalósításával dicsekedett. amit tárggynak megjelölt azt korábban és mások csinálták, ha jól vettem ki. ő csak akadékoskodott. ráadásul csorna is rámegy lassan az állandó politikai gyűlölködésre, aminek lássuk be a fidesz az egyik, nem tétlen szereplője...
    én csak sajnálom, hogy városunk ennyire leépült az elmúlt 10 évben.”
  • 10. miro132 2013. június 03. 16:07
    „Az látom senkit sem érdekel, hogy miért kell ezt az utat jobházi vasút utca kerjeiben megépiteni ... a nyugalmas, jó levegőjű kis falunk igy lesz büdös és zajos települes. Köszönet érte!!”
  • 9. Jarod 2013. június 03. 15:42
    „7. csornafc Nem tudom, ez egy jó kérdés, de a cikk első bekezdésében ez van: "A Fidesz csornai alapszervezete az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz" Kérdés, hogy a Kisalföldhöz is elküldték vagy csak az általam linkelt helyre, ami azért elég Fidesz közeli.”
  • 8. csornafc 2013. június 03. 15:08
    „Lacika6 ha már ilyen részeltessek az ismereteid légyszíves fejtsd ki az alábbi állításod: Meg más munkája mellé odaállni, hogy "én csináltam".
    Kíváncsian várom a válaszod!”
  • 7. csornafc 2013. június 03. 15:03
    „Kedves Jarod! Én elolvastam az általad belinkelt oldalon található válaszközleményt! Csupán két kérdésem lenne!
    Miért csak az mszp-s közleményt jeleníti meg a Kisalföld, a Fideszét miért nem?
    Mi lett az elvileg független Kisalföldből, talán baloldali pártlap?
    Kisalföld=Népszava?
    Kisalföld=Népszabadság?
    Talán a Kisalföld is annyira független csak mint az Aller Imre!”
  • 6. Jarod 2013. június 03. 14:25
    „Egyébiránt történt egy reagálás is erre, persze csak a szokásos sárdobálás megy oda-vissza. http://rabamix.com/home-page/csornai-hirek/598-gyoparos-papp-jozsef-es-az-mszp-kerjen-bocsanatot-a-csornaiaktol”
  • 5. lacika6 2013. június 03. 12:40
    „Egyik kutya, másik eb. A Gyopáros tényleg csak ígérgetni tud, betartani azt nem. Meg más munkája mellé odaállni, hogy "én csináltam". Egyébként a másik oldalról meg érdekelne, hogy miért Enesénél csinálták meg az elkerülő első részét, meg hogy az ottani kisajátításokkal kik jártak jól anno. nem mernék rá megesküdni, hogy nem találkoznánk ismerős nevekkel...”
  • 4. 621 2013. június 03. 09:06
    „A 3. -hoz még hozzátennék egy dolgot: szintén mai hír, - hogy sportszerű legyek - nem egyértelmű okok miatt, de szinte biztosan mind a kettő közrejátszik abban, hogy a kecskeméti merci gyár elnapolta a tervezett - termelését duplázó - beruházást... Egyrészt a bizonytalan pol. gazd-i környezet, esetleg a csökkent piaci kereslet miatt... El fog dőlni a dolog, ha még is elindítják a bővítést -Romániában... !!??”
  • 3. ferde 2013. május 31. 18:24
    „Nem árt néha meglátni, hogy valójában mi is van a kormány siker propagandája és parasztvakítása mögött. OV tegnap már oda ragadtatta magát, hogy mi vagyunk az EU legsikeresebb gazdasága. Elég érdekes megállapítás akkor amikor az elmúlt három évben még két téglát nem tettek egymásra, nem épül az égvilágon semmi, ( bocs két stadion) és még így is mínuszban a költségvetés. Egyszerűen hülyének néznek mindenkit. Mai hír, hogy 9%-al csökkentek a beruházások a tavalyihoz képest, de az energia szektorban több mint 30% a csökkenés!”
  • 2. GabeszI 2013. május 31. 18:13
    „Az a szerencse, hogy csak ennek a két pártnak a gyülevész politikusai hazudoznak össze-vissza. Szerintem mindkettő hazudik egy normál ember szemszögéből ítélve. Hazudik, ahogy azt a saját pártja és érdekei kívánják. Egy biztos, az utat a lentebb reklamáló Papp József Úr ígérte meg először nyilvánosan Csornán, a Művelődési Ház előtti parkban párttársával Medgyessy Péter későbbi miniszterelnökkel együtt. Ott voltam, hallgattam őket és tapsoltam nekik, én barom! (Azt ígérték, hogy 2006-ben azon fogunk autózni! Út nem lett ez a tény. A többi meg duma, rizsa, mellébeszélés. Papp és Aller Urak párjának kormánya, annak vezető tisztviselője mondta azt is, hogy az emesei elkerülő megoldja a csornaiak problémáját is. "Emesei" elkerülőt mondott, azt se tudta a jóember, hogy merre van Győr-Sopron Megye, nem azt, hogy hol van Csorna! Egyébiránt a mostani díszes csapattal szemben sincsenek nagy elvárásaim. Az idő majd dönt!”
  • 1. miro132 2013. május 31. 15:41
    „Igen ez igy van, korrekt a cikk. Sajnos az M85 továbbép1tése sem lesz egyszerű. A tervek szerint szinte a jobaházi vasút sori kertekben halad majd az út mely ellen a helyiek természetesem tiltakoznak. Érthetetlen az, hogy milyen érdek miatt kerülne az út ilyen közel a házakhoz. Amennyiben Farád és Jobaháza között félúton épülne a új út, valamint azt a meglévő 85 től északra vezetnék tovább Kapuvár irányába akkor megoldódna minden joabházi probléma. Addig marad a tárgyalás, végső esetben a toltakozás valamint a polgári engedetlenség. ....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanítótalálkozó – A Sopronban végzett utolsó évfolyam

Az egykori Soproni Állami Tanítóképző 1957-ben végzett növendékei találkoztak a településen a… Tovább olvasom