Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Felértékelődnek a kistérségek

Beled - Kevesebb vállalkozóval és céggel, több kulturális programmal és kiállítással tegnap nyitott a hatodik Beledi Pünkösdi Fesztivál és Vásár. A rendezők idén a kulturális programokra helyezték a hangsúlyt.

– Reményeink szerint az időjárás is kegyes lesz hozzánk, hiszen a hétvégére sok érdeklődőt várunk – kezdte megnyitóbeszédét tegnap délután Tompáné Balogh Mária, Beled polgármestere. A dél-rábaközi nagyközség vezetője a hatodik alkalommal megrendezett Pünkösdi Fesztivál és Vásár megnyitása kapcsán hangsúlyozta, a település életében évtizedekig meghatározóak voltak a hagyományos állat- és kirakodóvásárok. Az évtizedes hagyományt élesztették újjá hat évvel ezelőtt. – Idén egy kicsit más a fesztivál jellege, mint az elmúlt években, igyekszünk a helyi értékekre, hagyományokra helyezni a hangsúlyt – tette hozzá beszédében a polgármester. Az idei évben a helyi művelődési ház számos rendezvénynek, bemutatónak és kiállításnak ad otthont, erősítve a fesztivál kulturális jellegét.

Helyi színjátszók darabjával nyitott a beledi fesztivál.
Helyi színjátszók darabjával nyitott a beledi fesztivál.

A rendezvény megnyitóján beszédet mondott Hámori György is, mint a nemrég alakított Rábaközi Vidékfejlesztési Egyesület elnöke, aki kijelentette, negyvennégy település összefogásának eredménye megmutatkozik a beledihez hasonló rendezvényeken. Hangsúlyozta, a Leader-program előnyeit a Dél-Rábaköz is hasznosítani fogja. Szakács Imre kapuvári vállalkozó a kamara nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, a különböző fesztiválokon, vásárokon felértékelődik a kistérségek szerepe.

A megnyitót követően átadták a vásár díjait. Elismerésben részesült a Kis-Rába Menti Takarékszövetkezet, a Gombás Autócentrum, a Kalász Kft. és az Illés 3 Bt. is. A fesztivál nyitóprogramjai a helyi művelődési központban folytatódtak, ahol a vendégek megtekinthették a helybéli ˝Pipacsok˝ színjátszó csoport Pletykás asszonyok című darabját és a helyi, valamint környékbeli alkotók tárlatait.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétmilliós zsákmány

Kapuvár - Az elmúlt napokban két betöréses lopás is volt Kapuváron. Egyik esetben szomszédoltak,… Tovább olvasom