Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Felejthetetlen felvonulás az esküvőn

A múlt hétvégi hagyományőrző lakodalomban Kapuváron az ifjú pár hintaját 15 kocsi és ugyanennyi hátaslovas kísérte.

Meglehetősen nagy feltűnést keltett Kapuváron szombaton Kiss Mihályné Farkas Berta és Kiss Mihály Győző lakodalmi menete. A mihályi és kapuvári fiatalok legszebb napját a Kapuvári Lóbarátok Köre Egyesület tagjai tették még emlékezetesebbé: 15 lovas kocsival és ugyanennyi szóló lovassal kísérték a lakodalmas menetet.

Menyegző: Kiss Mihályné Farkas Berta és Kiss Mihály Győző.
Menyegző: Kiss Mihályné Farkas Berta és Kiss Mihály Győző.

A látványos felvonulást Kiss M. Vencel, a lovasegyesület tagja szervezte meg. A Kisalföldnek elmondta, a rábaközi kisvárosban még a báró Berg alapította első lovas bandérium óta, a negyvenes évekig nagy hagyományai voltak a hétvégihez hasonló felvonulásoknak.

– Úgy gondolom, a felvonulás nemcsak látványos, hanem erősíti a helyiekben a lovas hagyományok ápolására való törekvést is – mondta Kiss M. Vencel. Hozzátette, a lovas bandériumot is „üzemeltető" egyesületnek ez volt az eddigi legnagyobb ilyen jellegű felvonulása. Egyes fogatokon – utalva a régieknél még fellelhető muzsikus cigányokra – még a zene is szólt.

Az ifjú pár lovas kíséretében feltűntek a bandérium egyenruhásai is.
Az ifjú pár lovas kíséretében feltűntek a bandérium egyenruhásai is.

A lakodalom 120 vendégének több mint felét felültették a kocsikra és – rendőri segédlettel – így hajtattak végig a városon. A kíséretben a helyi lovas bandérium tagjain kívül Farád, Iván, Veszkény és Jobaháza lóbarátai is részt vettek. Többen a bandérium egyenruhájában, mások csikós- és hagyományos lovasruházatban. – Friss feleségemnek meglepetésnek szántuk a lovasok kísérte gyönyörű menyasszonyi hintót. Volt is sikongatás a találkozáskor – mesélte a lakodalmi menet történetét lapunknak az ifjú férj. Hangsúlyozta: egy szokványos esküvői menetnél nagyságrendekkel szebb a hagyományos, kapuvári lovas felvonulással kiegészített változat.

– Az élet más területein is igyekszem tartani magam a hagyományokhoz – mondta Kiss M. Győző, s nevetve megjegyezte: a gyermekvállalás terén sem igazodnak a modern világ szokásaihoz. – Annyi gyermeket szeretnénk, amennyit csak el tudunk képzelni – tette hozzá boldogan.

 


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testületi ülést tartanak Szanyban

Ülést tart a község képviselő-testülete kedden este hat órától a községházán. Tovább olvasom