Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Fejlesztések: könnyebb az élet Árpáson

Takarékos gazdálkodás mellett is számos beruházást valósított meg az önkormányzat Árpáson.

Több kisebb, de a helyieknek fontos fejlesztésen van túl az árpási önkormányzat. Minden fillér kiadását meggondolták az elöljárók és arra költöttek, amire valóban szükség volt. Például csatornát építettek az Erzsébet utcában és felújították az egykori tejcsarnok épületét.

– Az Erzsébet utcai vízelvezető árok kialakítása jogos igényük volt az ott élőknek. Sok gondot okozott ugyanis a csapadék – fogalmazott Szabó András polgármester. – A közmunkaprogram keretében végeztük el a beruházást, az önkormányzat közmunkás dolgozóinak közreműködésével. A programban ugyanis a községi kertészet mellett az utak javítására, az árokrendszer felújítására is kaptunk támogatást. Nem messze az Erzsébet utcától az egykori tejcsarnok épületét is rendbe tettük.

Feller Sándor gyakran nosztalgiázik az egykori strand területén. Ma már felújított hídon közelítheti meg gyerekkora kedvelt helyszínét. Fotó: Cs. Kovács Attila
Feller Sándor gyakran nosztalgiázik az egykori strand területén. Ma már felújított hídon közelítheti meg gyerekkora kedvelt helyszínét. Fotó: Cs. Kovács Attila

Ehhez viszont pályázaton nyertek támogatást. A közmunkaprogram helyi bázisát alakították ki benne. Ott tárolják a szerszámokat és a beszerzett gépeket, eszközöket. Szabó András a régóta húzódó ügyek között említette meg a temetői átalakításokat. Egy bokros, cserjés területet tüntettek el.

– Nem vált díszére sírkertünknek az elhanyagolt, szemetes rész. Nekifogtunk hát és kitakarítottuk, a bokrokat kiirtottuk. Így bővült is a temető területe, új kerítést építettünk és sikerült egy kaput is nyitnunk. Létrehoztunk egy újabb kifolyót is, ami könnyíti a sírok gondozását – jegyezte meg az árpási polgármester.

A Rába közelében is történt fejlesztés. Az ártérben lévő kanális hídját építették át. „Régen nagy forgalom volt ezen a területen – tudtuk meg a helybeli Feller Sándortól. – Kedvelt strand működött itt ugyanis a Rábán, ahova nemcsak az árpásiak jártak szívesen, hanem a környékbeli településekről, sőt, Győrből is jöttek a fürdőzők. Kabinok álltak sorban, azaz komoly fürdőhely volt annak idején, gyerekkorunkban."

Szabó András polgármester még hozzátette: lehet, hogy nem tűnnek nagy dolognak ezek a fejlesztések, de a helyieknek mindenképpen fontosak. – Apróságoknak tűnhetnek, de mégis a falubeliek életét, mindennapjait teszik egy kicsit könnyebbé. Nagy beruházásokra nem gondolhatunk, hiszen anyagi helyzetünk ezt nem teszi lehetővé. Amire lehet, pályázunk, amire nem lehet, azt önerőből igyekszünk megvalósítani – összegezte a falu első embere.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képeskönyvet ad ki a községháza Enesén

Képeskönyv kiadását tervezi a karácsonyi ünnepekre az enesei községháza. A polgármester szerint az idén bevezetett feladatfinanszírozás nem fedezi a költségeket. Tovább olvasom