Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Fejlesztenének, tejkvótát vásárolnak

„ Tejkvótát vásárolnék” – olvasható a szűkszavú hirdetés a Kisalföld mezőgazdasági rovatában. Megtudtuk: egy bogyoszlói család így készül az EU-ba.
Varga Ferencné: „Annak idején mindenki ingyen kapta a kvótát, most pedig vásárolnunk kell.
Hazánk uniós csatlakozása előtt nemegyszer hangzik el a híradásokban a tejkvóta fogalma. Feszült várakozás és számolgatás előzi meg, hogy kinek mennyi kvótája lehet, hiszen ettől a mértéktől függ, hogy mekkora gazdaságot tudnak a gazdák fenntartani, s mennyi tejet értékesíthetnek. A Kisalföld annak járt utána, hogy mi áll a szűkszavú hirdetés hátterében.
A bogyoszlói Varga házaspár a hatvanas évektől foglalkozik állattartással, a gazdasági munkában fiaik segítik őket. Ma már mindketten nyugdíjasok, és úgy döntöttek, fejlesztenek. Éppen ezért van szükségük további kvótára.

– A hetvenes évek végén nyolc tehenünkre huszonkétezer liter tejkvótát kaptunk, amit az akkori tejleadásunkból számoltak ki – mondta bevezetőül Varga Ferencné. – Azóta is annyival gazdálkodunk, de bizony előfordult korábban is, hogy kvótakiegészítésre volt szükségünk. Ezt korábban egyszerűen meg lehetett oldani, hisz mindig akadt olyan, akinek viszont feleslege volt.
Aztán Vargáék úgy döntöttek, hogy kilépnek a csarnokból és önálló tejházat alakítottak ki hétszázötvenezer forintért. Növelték az állományt is, ezért az elmúlt esztendőkben még vettek tízezer liternyi kvótát, mert fokozatosan készültek a bővítésre.

Nagybani felvásárlók: drágábban adják?

Varga Ferencné és Dugó, a tehén: Lehet, hogy gazdáinak meg kell válniuk a jószágtól, ha nem rendeződik a helyzet a kvóták körül.
– Év végére várhatóan tizennégy fejőstehenünk lesz, így azt szeretnénk, hogy legalább ötvenezer liter legyen a leadható tejmennyiségünk – folytatta Varga Ferencné. – Ezért adtuk fel a hirdetést, és jelentkező is volt rá. Nemrég azonban azt hallottam, hogy a Tej Terméktanács nem biztos, hogy átvezeti a kvótabővítésünket. Pedig nekünk háromszázezer forintunkba kerül a vásárlás, hiszen huszonöt forintot kérnek egy kvótáért.

Vargáék azt mondják, még ráérnek, hiszen csak év végére lesz aktuális ez a kérdés. Azt viszont elszomorítónak tartják, hogy már a nyerészkedők is megjelentek a piacon. Az egyik hirdetési újságban ugyanis megdöbbenve olvasták a felhívást, hogy valaki negyven forintért ad el kvótát.

– Felháborító, hogy ezt meg lehet tenni és senki nem parancsol megálljt a nyerészkedőknek – panaszolta a bogyoszlói asszony.
– Annak idején mindenki ingyen kapta a kvótát, most pedig pénzért kell vásárolnunk. Ráadásul ez a negyven forint elképesztően magas ár, és én el tudom képzelni, hogy valakik felvásárolják nagy mennyiségben és drágábban adják tovább. Úgy látszik, a magunkfajta termelőkkel mindent meg lehet csinálni és nincs senki, aki a mi érdekünkben felszólaljon.
Varga Ferencné arra a felvetésünkre, hogy mit vár az uniós csatlakozástól az ágazatban, nem adott optimista választ.
– Az az igazság, hogy egyik kormány sem áll igazán mellénk és az EU-s csatlakozás után sem számítok jobb helyzetre – mondta.
– Tartok tőle, hogy a hozzánk hasonló kisgazdaságokra nagyon nagy terhek hárulnak és igencsak oda kell figyelni, hogy fennmaradhassunk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályáztak és nyertek

Az európai uniós életre készíti fel a szilieket a községben működő „Szili-Kút”… Tovább olvasom