Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Ezernyolcszáz adományozó összesen nyolcmilliót fizetett be

Csorna - Közel 1800 csekken összesen 8,1 millió forintot fizettek be a csornai Margit Kórház javára tavaly október óta. Tudják, hogy a 8,1 millió nem oldja meg a problémákat, de biztatást jelent a városvezetőknek.
8,1 millió forint jött össze 2008. december 31-ig a csornai Margit Kórház javára szervezett gyűjtésen. Összesen 1785 csekken érkezett befizetés, különböző összegekkel. Az akciót meghosszabbították idén év végéig. A kórház ellátási területén közel ötvenezren élnek.

A csornai önkormányzat tavaly októberben küldött utalványt a Margit Kórház ellátási területén élőknek. Arra kérték a rábaközieket, hogy adományaikkal támogassák az intézményt nehéz helyzetében. A kórház adósságállománya jelenleg is 270 millió forint. Bizakodásra adhat okot, hogy ez az összeg közel egy éve állandó. Turi György polgármester sikeresnek ítéli a „csekkes" gyűjtést.

Tubán József lelkész az evangélikus gyülekezet nevében gyűjti a támogatásokat.
Tubán József lelkész az evangélikus gyülekezet nevében gyűjti a támogatásokat.

– Elégedett vagyok, hiszen sikeres az akciónk – mondta a Kisalföldnek a polgármester. – A Csornán és a város környékén élők megmutatták, hogy igenis szükség van a kórházunkra és ezért áldozni is hajlandók. A 8,1 millió forint és az 1785 befizetés, melyek között 11 céges utalás is van, főleg a mostani nehéz gazdasági helyzetben számít igencsak jelentősnek. Akkor, amikor a családok napi megélhetési gondokkal küszködnek, amikor munkahelyek szűnnek meg, 1774 háztartásban és tizenegy cégnél úgy gondolták, támogatják a kórházat. Ezért mindenképpen köszönet jár nekik, akármekkora összeggel is járultak hozzá.

Turi György
Turi György

Turi György a csekkek kiküldésekor azt mondta, hogy „erkölcsi kiállást" vár a csornaiaktól és a környékbeliektől. Az intézmény ellátási területén a Kapuvár környékéről hozzácsatolt településekkel együtt közel 50 ezer ember él. A csornai polgármester szerint ebből a szempontból is nagyon jó arány a közel kétezer befizetés. Mint megjegyezte, tudják, hogy a 8,1 millió forint nem oldja meg a problémákat, de biztatást jelent a városvezetőknek.

– A támogatók a befizetéseken keresztül arra biztatnak bennünket, hogy harcoljunk és ezután is tegyünk meg mindent kórházunkért. A pénz felhasználásáról az intézménnyel és az önkormányzati biztossal közösen döntünk. Az biztos, hogy adósságtörlesztésre fordítjuk – tette hozzá.

Turi György elmondta: érkezett befizetés a tengerentúlról, az USA-ból, Svédországból és Burgenlandból is. Az akciót azért hosszabbították meg, mert már januárban is kaptak csekkeket.

A Margit Kórház adóssága jelenleg 270 millió forint.
A Margit Kórház adóssága jelenleg 270 millió forint.

A kórház javára gyűjtenek az egyházak is. A csornai evangélikus templomban is helyeztek el urnát. Tubán József lelkész érdeklődésünkre kifejtette: a gyülekezet a gyűjtéssel szeretné jelezni, hogy kiállnak a Margit Kórház mellett.

– A magunk szerény eszközeivel akarunk hozzájárulni a kezdeményezéshez, ahogy minden más, jó szándékú akciót is magunkénak érzünk a városban – fogalmazott Tubán József.

Olvasóink írták

  • 11. miro132 2009. január 26. 09:59
    „Szia Taryt,

    Jatek a szamokkal :) Szerintem nagyon keves az osszeg ami visszaerkezett ami fejenkent 162ft kb. Az hogy 20% vagy 10% szerintem reszletkerdes. Eppen ezek a szamok mutatjak hogy nem volt sikeres a koldulas. Ha sikeres lett volna akkor 50% folott fizettek volna az emberek minnimum a fejenkenti 300 os vizitdij osszeget ami csaladonkent 1200ft ... szoval gaz ...”
  • 10. tudorka 2009. január 25. 16:25
    „Basszák meg a FIDESZESEK a csekkjeiket. A vizitdíjat leszavazták, most meg koldulnak. Akkor a közterületi koldulást se tiltsák, ha maguk is azt teszik nagyban. Én fizetek járulékot, ha lenne vizitdíj azt is kifizetném, de alamizsnát nem osztok.”
  • 9. taryt 2009. január 24. 20:57
    „Miro 132!
    Az ellátási területen van ötvenezer ember. Ez körülbelül tízezer háztartást jelent. Ennyi csekket postáztak. Ebből 1800 csekk visszaérkezett, vagyis közel 20 százalékos a befizetési arány. Szerintem ez jó. Nem? Főleg a mai gazdasági helyzetben, amikor a családoknak másra sem telik.”
  • 8. gjozsi88 2009. január 22. 15:26
    „A leszavaztatott vizitdij sokkal kiszámíthatóbb bevétel lehetett volna,mint láttuk az OEP az idő alatt nem termelt veszteséget!Koldulni könnyebb?”
  • 7. bomann 2009. január 22. 11:09
    „Leirom mert úgy gondolom fontos! december elején Csornán mammográfiai vizsgálaton vettem részt,a vizsgálat végeztével bementem a toalettre,én ledöbbentem,hogy mért is? ..hát irom,ilyen tiszta gondozott jól illatositott vc papirral ellátott korházi vc-ét, nagyon régen nem láttam! a mosdó a vécé szinte ragyogott a tisztaságtól!! Dicséret ! Sajnos a Kapuvári sztk-vc-je csak jelenthet neki!!! köszönet az ilyen szép tisztaságért!!”
  • 6. miro132 2009. január 21. 09:14
    „8100000/50000 =162ft a kornyeken elokre leosztva osszesen ennyi volt az adomany fejenkent 162ft. Jo ezt 1800 an dobtak ossze de hol van akkor a maradek 48200? ezt hivjak sikeres kezdemenyezesnek ?? hat ez a gaz ....”
  • 5. qeu 2009. január 21. 07:38
    „Nem csak a felelősökön van a hansúly.
    Mennyit adnak azok az orvosok, akik maszekben filléres bérleti díjat fizetnek és a drága műszereket használják - amortizálódnak rendesen - sokszor többet, mint a hivatalos rendelésen?
    Akik maszek rendelése után ugyanúgy kell sterilizálni a nűszereket eszközököt.
    Miért nem mer ezekhez hozzányúlni vajon sem a kórház sem a városvezetés amikor ez évente sokmilliós kiadást eredményez az Önkormányzatnak, az orvosoknak meg töménytelen mennyiségű bevételt feketén, mert a fizetésük tényleg alacsony, csak hát az életszínvonaluk messze nem ezt tükrözi. ( Nagy házak, kocsik, luxus hobbyk, luxus nyaralás telelés, stb. )
    Ha nem tetszik a doktornőknek és úraknak, hogy sokat - normál piaci árat, amiben a rezsi, amortizáció, stb - bele van számolva, szüntesék meg a maszek rendelésüket és építsenek otthon ÁNTSZ-nek és a hatásogoknak megfelelő rendelőt, szereljék fel stb. aztán ha 20-50 mHUF-ból ez megáll tapsoljanak.

    Tisztelt Polgármester úr!
    Ehhez a kemény lobby miatt nem mernek hozzányúlni, vagy mert mindkét frakció érdekelt ebben valahogy. ( neveket nem írnék, mert ezt Csornán mindenki tudja)

    Kedves orvosok, adományként be lehet fizetni a díjakat a kórház javára - teljesen elfogadottnak tekinteném -, mert ha nem lesz Önöknek sem lesz, és akkor lehet épülni, vagy netán akkor a rendelőt gyorsan privatizánák, megvennék.

    Kérem a Képvselőtestületet ezen a téren tegyen sürgősen rendet.”
  • 4. Putyilov 2009. január 20. 22:12
    „A felelősök mennyit adtak???”
  • 3. sorok_közt 2009. január 20. 20:33
    „rosszindulatú vagyok, ha azt mondom, hogy legalább lesz miből kifizetni a leváltott vezetők (politikai ellenlábasok) végkielégítéseinek egy részét!?”
  • 2. taryt 2009. január 20. 18:49
    „Osszál, szorozzál csak mégegyszer!”
  • 1. miro132 2009. január 20. 16:12
    „162ft fejenkent :) hat nem valami sok. Egy helyi buszjegy ara 290ft .... miro”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mára ketten maradtak a tizenháromból

Vág - „A csornai Koronára süt a nap..." – énekelték 1943-ban a frontra induló vági… Tovább olvasom