Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Ezer fegyver, egy magánnyomozó

A Csornai Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályán évente közel kilencszáz szabálysértési ügyben járnak el. Legtöbb munkát a közlekedési szabályok megsértői adják az osztály munkatársainak.
Rétyiné Bachesz Beáta
Miután létrejöttek az okmányirodák, a dolgozók és feladatok egy részét átvették a rendőrkapitányságok igazgatásrendészeti osztályaitól. Azonban a szabálysértési, és a fegyvertartással kapcsolatos ügyek intézése, továbbá a személy- és vagyonőri, valamint magánnyomozói engedélyek kiadása továbbra is a rendőrségre maradt.

A Csornai Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályának vezetője, Rétyiné Bachesz Beáta százados szerint a változások óta az osztály dolgozói számára a legtöbb feladatot a szabálysértési ügyek adják.

Minden harmadik súlyos eset

– Egy év alatt 870–880 szabálysértési ügyben járunk el, túlnyomó többségben vannak a közlekedési szabálysértések. Ezek harminc százaléka kiemelt szabálysértés, amiért akár a vezetői engedélyt is bevonhatjuk. A legtöbben gyorshajtóként szegik meg a közlekedési szabályokat – mondta az osztály vezetője, hozzátéve, hogy azokra a járművezetőkre, akik a megengedett érték felével túllépik a sebességet, akár hatvanezer forint pénzbírság és egytől tizenkét hónapig terjedő járművezetéstől való eltiltás is kiszabható. Ittas vagy engedély nélküli vezetésért százezer forint is lehet a büntetés. Bizonyos esetekben méltányosságot gyakorolnak, figyelemmel az elkövető családi helyzetére, életkörülményeire.

Kevés a visszaeső

A nem kiemelt szabálysértések 30, illetve 50 ezer forint pénzbírsággal sújthatók. Ebbe a körbe tartoznak többek között azok, akik kivilágítatlan kerékpárral közlekednek, gyalogosan figyelmen kívül hagyják a tilos jelzést, esetleg olyan járművet használnak, amelynek lejárt a műszaki vizsgája.

– Vannak visszatérő „kuncsaftok" is, viszont a szabálysértők többsége korábban nem volt büntetve – jegyezte meg Rétyiné.
Az osztály feladatkörébe tartozik a fegyvertartási engedélyek kiadása, a fegyvertartás körülményeinek ellenőrzése is. Évente legalább egy alkalommal meglátogatják a „puskás" embereket és személyesen győződnek meg arról, hogy miként „pihentetik" fegyvereiket a tulajdonosaik.

Vadászfegyverek túlsúlyban

Jelenleg a kapitányság illetékességi területén 420 személy több mint 1100 fegyvert tart. Ezek sport- és vadászfegyverek, az utóbbiak vannak túlsúlyban. (A maroklőfegyverekkel a megyei kapitányság foglalkozik.)
Egy év alatt negyven és ötven között van azon személy- és vagyonőröknek a száma, akik a munkavállaláshoz szükséges igazolványért fordulnak az igazgatásrendészeti osztályhoz. Ha az előéletükön nem esett folt, és a szükséges képesítéssel is rendelkeznek, nincs akadálya az engedély kiadásának.

Hasonló az eljárás a magánnyomozók esetében is. Mostanság egyetlen „magándetektív" dolgozik a csornai kapitányság illetékességi területén.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száz év hittel, becsületes munkával

A kapuvári Lumniczer-kórház ápolási otthonában tegnap köszöntötték századik születésnapján Köves… Tovább olvasom