Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Európa-bajnok king galambok

Pölöskei László king galambjai a prágai  Európa- kiállításon a „Kollekciógyőztes" címet megszerezték.
A rábatamási Pölöskei László szívét harminc évvel ezelőtt hódították meg a king galambok. A nagy testű, kecses kiállású fajta azóta is meghatározza életét. Annak idején zsebpénzét spórolta meg az első példányra, ma már övé Európa legszebb „kollekciója".
– Az 1970-es évek elején szülőfalumban, Bogyoszlón, egy ismerősömnél láttam először a fajtát. Nagyon megtetszettek a madarak és kevés zsebpénzemből én is kingeket vásároltam. A gyerekkori „szerelem" később a középiskola, katonaság, majd a családalapítás miatt háttérbe került és csak 1985-ben kezdtem újra komolyabban érdeklődni a galambok iránt – idézte fel a kezdeteket Pölöskei László. – Kizárólag kinget tartok azóta is, hozzájuk ragaszkodom, megfogott a küllemük, a kecsességük, a szelídségük. A king fajtát Amerikában tenyésztették ki, hazánkba az 1950-es években került, kiállításokon csupán 1970 körül jelentek meg.

A Pölöskei-tenyészetben jelenleg húsz tenyészpár van, évente hetven-nyolcvan fióka születik a galambházban. Nagy részét értékesíti a gazda, de a legszebbeket felneveli és megtartja. Pölöskei László a madarakat nemzetközi és hazai kiállításokon mutatja be. Tavaly a prágai Európa-kiállításon a „Kollekciógyőztes" címet szerezte meg.
– Két tojót és két hímet lehetett nevezni, a maximális 100 pontból madaraim 96 körüli, azaz nagyon magas pontszámot értek el. Így a kiállítás legszebb kollekciója lett a négy galamb. Nem ez volt az első sikerem, hiszen 1995-ben már fajtagyőztes galambom volt.

A magyar kingtenyésztők nagy családot alkotnak, saját kiállításaik, szakmai lapjuk, illetve klubjuk van. Hazánkban körülbelül százharmincan foglalkoznak a fajtával. Nemzetközi kapcsolataik is kiválóak.

– Nagyon sok barátot szereztem a tenyésztés révén, itthon is és külföldön is. Nagy élmény volt meglátogatni Olaszországban a híres Ferrari-tenyészetet és Franciaországban a Zink testvérek galambfarmját. Egy-egy egyedet sikerült is behoznom, nagyon szép utódok születtek. Nem csalódtam a szlovákiai Skoromoslej Gabrieltől vásárolt galambokban sem, egytől egyig kiváló minősítést kaptak a kiállításokon, tulajdonképpen rájuk építettem a törzsállományt.

Pölöskei László szerint hobbija igencsak költséges, hiszen a kingek ára 30 ezer forinttól a csillagos égig terjed. Az állatok azonban meghálálják a sok gondoskodást és ráfordítást. Mint mondta, volt galambja, amelyikért egy tenyésztő 1000 márkát, akkori árfolyamon körülbelül 145 ezer forintot ígért. Nem adta el, ragaszkodott hozzá. Apósának nem is nagyon tetszett az „üzlet", hiszen azért a pénzért már tehenet lehetett volna vásárolni.

A rábatamási galambfarmon a kingek mellett postagalambok is vannak. Ők a „dajka" szerepét kapták. A king tojó ugyanis egy kilogramm körül van, emiatt könnyen összetöri a tojást. A posták viszont jó költők, nevelők, jól etetnek és testtömegük miatt a tojásokat sem veszélyeztetik. Nagy odafigyelést kíván a két fajta költőciklusának összehangolása.
– Naponta másfél-két órányi munkát ad a tenyészet, etetéssel, takarítással együtt, persze ennél sokkal több időt töltök a galambházban. Külön munkát jelent felkészítésük a kiállításokra. Az egészségi állapotuk a legfontosabb, mivel érzékeny fajtáról van szó. Szépnek és tisztának kell lennie a tollszerkezetnek, nem lehet eltérni az előírt testsúlytól és az állatok legyenek szelídek az idegenekhez is.

Pölöskei László azt mondja: a biztos családi háttér nélkül ez a hobbi sem gyakorolható. Neki felesége és fiai lehetőséget adtak ahhoz, hogy ilyen szintre fejlessze állományát. Azt viszont egy kicsit sajnálja, hogy három fia közül egyik sem választotta időtöltésül a galambokat.
– Igaz, engem sem kényszerített senki annak idején, hogy kingeket vegyek, én sem erőltetem a gyerekeimre a madarakat – gondolkodott el hangosan a rábatamási galambász, aki nagy álmáról is beszélt: szeretne kijutni Amerikába, a kingek őshazájába, hogy odakint tanulmányozhassa a galambok tartását, tenyésztését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szünetet tart a gazdák egyesülete

A Csornai Gazdák Egyesülete – egyrészt a tej mennyiségének drasztikus csökkenése, másrészt a hűtő meghibásodása miatt – tavaly februárban bezárta a városban még működő egyetlen tejcsarnokot. Azóta a Tej Terméktanács megvásárolta a gazdakörtől a megmaradt kvótát, ellenértékét pedig szétosztották a tagok között. De nemcsak a csarnokot zárták be, „pihenőre tért" a gazdák egyesülete is. Tovább olvasom