Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Értékteremtő kapuvári városszépítők

A Kapuvári Városszépítő Egyesület elmúlt évi célkitűzései maradéktalanul megvalósultak. A tavalyi évi munkájukról Kováts Csaba, a Kapuvári Városszépítő Egyesület titkára évértékelőjében leszögezte: az elmúlt évi feladataikat sikeresen és eredményesen teljesítették.
Az elvégzett feladatok közül a titkár kiemelte, hogy sikerült rendbe tenniük a Kis-Rábán lévő villamos erőmű környékét, sőt, azt tervezik, hogy a folyón egykor működött vízimalmok történetét állandó kiállítás keretében örökítik meg. Támogatták Pölöskei Sándor könyvét, aki a „Hősök emlékezete" c. kiadványában az I. világháborúban elesett kapuvári áldozatoknak állított emléket. Elvégezték az egyesület által a városnak átadott Nádasdy parkban a facsemeték pótlását és az ottani tornaszerek fakonzerváló felújítási festését.
Az elmúlt évben meghirdetett „Szép ház – szép környezet" mozgalomra is sokkal többen jelentkeztek, mint az ezt megelőző években. A helyi kórház is nevezett a vetélkedőre, s gondozott parkjával a díjazottak között szerepelt.

Az egyesület képviseltette magát a Debrecenben rendezett Város- és Faluvédők Országos Találkozóján. Itt a tapasztalatszerzésen túl arra is nagyszerű alkalom kínálkozott, hogy bemutassák Kapuvárt a találkozó résztvevőinek.

A városszépítők segítséget nyújtottak a város múltját és jelenét bemutató kiállítás megvalósításában, melynek kivitelezésében „oroszlánrészt" vállalt Jerkó Gyula. A közel száz kiállított fotó hű képet nyújtott arról, hogy az elmúlt évtizedekben milyen változások történtek a Rábaköz fővárosában. E képeket a későbbiekben állandó kiállítás keretében szeretnék bemutatni a helybeli érdeklődőknek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A csornai munkaerőt kell megfizetni

A kérdezők ott voltak, a válaszadók egy része viszont nem jelent meg azon a lakossági fórumon, amit… Tovább olvasom