Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Eredményes csornai kerekesek

Több versenyen vettek részt az elmúlt félévben a Csornai Teremkerékpár Sportegyesület (CSTSE) versenyzői.
– Sportolóink összesen kilenc arany-, nyolc ezüst- és tizennégy bronzérmet szereztek ebben a versenyidőszakban. Mivel Csornán mindössze két éve honosodott meg a sportág, ez szép eredménynek számít – mondta Varga Pál, az egyesület elnöke.

– Néhány versenyző a megalakulástól kezdve látogatja az edzéseket, közülük Jókuti Fruzsina, Molnár Katalin, Makrai Zsuzsanna, Nagy Gábor és Varga Tamás rendszeresen dobogós helyen végez, de a később bekapcsolódó gyerekek közül is akadt már éremszerző. A legkisebbek képviseletében Bóna Tamás és Horváth Fábián, valamint a felsőbb korosztályból Kópházi Eszter.

Az elnök szerint a legeredményesebb sportoló Varga Tamás volt, aki az említett versenyeken egyéniben öt aranyérmet szerzett. Ezenkívül a Franciaországban rendezett felnőtt-világbajnokságon tizennegyedik, az ausztriai junior Európa-bajnokságon hetedik helyezést ért el.
A csornai kerekesek több helyen tartottak sikeres bemutatót. Varga Tamás produkciójával arany oklevelet nyert a győri Kisfaludy Napokon és meghívást kapott Rajkára, a Hármashatár szoborparkban rendezett uniós csatlakozási rendezvényre is.

– A legközelebbi versenyre – mely szeptember 18-án hazai pályán lesz – különösen nagy gonddal készülünk – tette hozzá Varga Pál.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Off-road fesztivál Vitnyéden

Keddtől öt napig dübörögnek a lóerők Vitnyéden és környékén. A hazai terepjárós-társadalom… Tovább olvasom