Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Erdélyi testvérkapcsolat

Dénesfa–Harasztkerék - Erdélyi fiatalokat lát vendégül a dénesfai önkormányzat a héten. A harasztkeréki küldöttség hétfőn este érkezett meg a dél-rábaközi faluba. Az erdélyiek nem először járnak itt.
Takács Lajos polgármester a Kisalföldnek elmondta: évek óta jó, baráti kapcsolatot ápolnak az erdélyi faluval. Néhány hete a dénesfaiak utaztak Harasztkerékre.

– Idén már negyedszer mentünk Erdélybe, ahol a harasztkeréki barátaink nagy szeretettel fogadtak bennünket – jegyezte meg Takács Lajos. – Néhány napig az ő vendégszeretetüket élveztük, mondhatom, hogy megható volt az a figyelem, amellyel elláttak bennünket.

A dénesfaiak néhány hete jártak Erdélyben. Most a harasztkeréki fiatalok vendégeskednek a Dél-Rábaközben.
A dénesfaiak néhány hete jártak Erdélyben. Most a harasztkeréki fiatalok vendégeskednek a Dél-Rábaközben.

A kirándulás többi napján jó néhány erdélyi nevezetességet megnéztünk: a Békás-szorost, a Gyilkos-tavat, a Szent Anna-tavat, Parajdot, a Bálványost, Tusnádfürdőt, Kézdivásárhelyet, a Csíki- és a Fogarasi-havasokat.

Takács Lajos a látogatáson adta át községe meghívását a harasztkeréki gyerekeknek. Ők hétfőn este meg is érkeztek. Az önkormányzat szállóján laknak, itt-tartózkodásuk költségeit is a település fedezi. Sőt, utazásukat helyi vállalkozók is támogatják, 100 ezer forinttal.

– A dénesfaiak is nagy örömmel fogadták a gyerekeket, szinte vita volt belőle, hogy ki mikor láthatja őket vendégül. Igyekszünk olyan programot összeállítani nekik, ami sokáig emlékezetes marad. Elvisszük őket a Balatonra, de természetesen a közeli nevezetességekkel is megismertetjük a csoportot, például Sopronban vagy Kőszegen – jegyezte meg Takács Lajos.

Olvasóink írták

  • 1. joco 2008. szeptember 13. 14:02
    „Valoszinü eme erdélyi falucskában nem jelent meg ovi és hü pap társa és igy nem tudta öket "kettéosztani",igy az egész falu még tud hinni a a "baráti és testvéri kapcsolatokban"”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húszmillió az időseknek

Kóny – Különböző pénzbeni támogatásaink vannak a 60 év felettiek számára. Többek között… Tovább olvasom