Kisalföld logö

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 28°C Még több cikk.

Emlékezés az osli katonákra - Egy családból négy fivér és a nagy háború hősi halottjai

Az első világháború és osli kapcsolatát kutatta dr. Varga József helytörténész. Családi tragédiák elevenednek meg történeteiben.
Szülőfaluja, Osli első világháborús éveit kutatta dr. Varga József helytörténész. A rábaközi kisközség életét alapvetően határozta meg, hogy 1357 lakosából 238 férfi küzdött a különböző harctereken. Közülük 54-en megsebesültek, 12-en többször is. 32-en estek fogságba és 47 hősi halottat sirattak el szeretteik.

Dr. Varga József kutatásai során kiderült: volt család, ahonnét apa és fia is a fronton harcolt. Példaként említette az 1871-es születésű Farkas Pált és fiát, az 1893-as Mihályt. Mindketten a 76. közös gyalogezred katonái voltak.
– Ugyancsak szomorú volt az életük azoknak, ahonnét több, két osli családból például négy-négy testvért is harcba szólított a behívóparancs – fogalmazott a helytörténész. – Ilyen volt a Borsodi Gyula és Magyar Margit szülők gyermekeiként hadba vonult Miksa (1888), Géza (1891), Gyula (1893) és Miklós (1898). Közülük Géza 1914 szeptemberében az Ivangorod melletti csatában, Gyula pedig 1914 decemberében a lublini ütközet szuronyrohama során halt hősi halált.
A Kapui család négy fiúgyermeke: Sándor, Mihály, Károly, Géza.
A Kapui család négy fiúgyermeke: Sándor, Mihály, Károly, Géza.

Varga József kiemelte: a Kapui szülők is négy katona fiukért imádkoztak odahaza.

Két osli családból például négy-négy testvért is harcba szólított a behívóparancs.

 – Egyikük hősi halálának 2015-ben van a századik évfordulója. Kapui Péter és Gyuracsics Anna fiai közül elsőként 1914 augusztusában az 1885-ben született Károlyt vitték a frontra, a 7. honvéd huszárezredben szolgált. A félelmet nem ismerő, az orosz fronton már több alkalommal is megsebesült vitéz nem kerülte a veszélyes feladatokat.

1915. június 13-án is lovas futárszolgálatot vállalt Szibrijanszk közelében. Eközben gyilkos lövés oltotta ki fiatal életét – örökítette meg történetét dr. Varga József. – A család szomorúságát csak növelte, hogy 1916 augusztusában és szeptemberében a hősi halott ifjú további három testvérét is harcba szólították. Először Géza (1897) vonult be, a 13. honvéd gyalogezred kötelékében a román fronton teljesített szolgálatot a Sósmező, Klebuko, Brassó és a Vulkán-szoros környéki csatározásokban.

Ő 1918 novemberében, Pozsonyban szerelt le, de 1920-ban néhány hónapot még szolgált a nemzeti hadseregben is. Géza után az 1892-ben született Sándor öltötte magára a 76. közös gyalogezred csukaszürke egyenruháját és az orosz frontra vezényelték. A krasniki csatában esett át a tűzkeresztségen, majd következett Lublin, Ivangorod és Szulaszova, ahol a már őrvezetői rangban, Kő százados parancsnoksága alatt harcoló katona bal karját puskalövés érte. Sándor 1918 novemberében szerelt le tizedesként, bronzéremmel és a szolgálati vaskereszttel kitüntetve.

Az osli kutató folytatta: 1916 szeptemberében vonult be a negyedik testvér, az 1896-ban született Mihály. Ő is a 76-osoknál szolgált, de az olasz harctereken. Megjárta a Doberdó, Piave és Isonzó legmélyebb poklait és harcolt egészen a háború végéig.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapuvár legfiatalabb iskolája korszerűbb lesz

Kapuvár legfiatalabb iskolája korszerűbb lesz
Százharmincmillió forintból újítják fel a kapuvári Széchenyi-iskolát. Az intézmény tornatermére is… Tovább olvasom