Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Első fokon: a csornai polgármester pert nyert elődjével szemben

A megyei bíróságon találkozott egymással Turi György jelenlegi és Papp József volt csornai polgármester. A hivatalban lévő városvezető személyiségi jogi pert indított az elkerülőúttal kapcsolatos nyilatkozatok miatt.

A bíróság nem jogerős ítélete szerint megsértette utódja jó hírnevét Papp József volt csornai polgármester. Az MSZP-s politikus még 2008 őszén nyilatkozta portálunknak, hogy a Csornát elkerülő út építése Turi György miatt csúszik. Az elsőfokú, nem jogerős ítélet bocsánatkérésre is kötelezi Papp Józsefet.

2008. október 30-án egy csornai, az útépítésekkel foglalkozó fórumról tudósítottunk, amikor Papp József elmondta: úgy tapasztalta, hogy a beruházást Turi polgármester hozzáállása gátolta. November 4-én a Papp József sajtótájékoztatóján elhangzottakról számoltunk be. Kifejtette: véleménye szerint Turi György célja csupán a balhé az elkerülővel kapcsolatban, amit az útlezárásos demonstrációval ért el.

Turi Györgynek nem tetszettek elődje szavai, ezért a bírósághoz fordult személyiségi jog megsértése miatt. Felperesként szerepel a perben a megyei területfejlesztési tanács is, mivel Papp József a szervezetet is emlegette, mint a fejlesztés akadályozóját.

A megyei bíróság most kimondta: Papp József mindkét véleményével megsértette utódja jó hírnevét. Kötelezte, hogy az ítéletet saját költségén jelentesse meg lapunkban, kérjen bocsánatot, illetve nem vagyoni kártérítés megfizetéséről is döntött.

Papp József portálunk érdeklődésére az ítéletet nem kívánta kommentálni. Annyit árult el, a fellebbezést már benyújtotta.

– Örülök, hogy a bíróság elsőfokú ítélete igazolta, nem én gátoltam az elkerülőút megvalósítását – értékelte Turi György a nem jogerős ítéletet.

Olvasóink írták

  • 7. janika 2010. július 04. 19:04
    „Igaz lehet, valóban az efféle ítéletkelhez értenek csak igazán a bírák! Lehet, hogy a Gyopáros is nyer pár milliót a P József röplapja egy-két forinttal biztos eltér a valóságtól. A homokozást pedig valószínű a homokosok emlegetik !”
  • 6. GYMS 2010. július 03. 23:03
    „Van még egy folyamatban lévő per, amit meg a Gyopáros Alpár indított szintén P. József ellen. Abban a perben is hasonló ítéletet várok! Sokunk örömére végre eltakarodott a közéletből ez az útszéli stílusú alak...”
  • 5. rick_ 2010. július 03. 19:10
    „legyünk türelmesek. van akinek ez a homokozó...”
  • 4. Hyde44 2010. július 03. 13:44
    „Egyáltalán nem kedves janika (mint Nemecsek, kisbetűvel).

    neked is csak ennél a sajtónál van - ha van - hozzászólási értéked, egy komolyabb orgánum elküldene és kimoderálna a retkes .......- ba.

    Fogd be a szád, aztán menj el homokozni!”
  • 3. janika 2010. július 02. 16:11
    „A politikusok már megszokták a felsősségre vonás nélküli életvitelüket! Az, hogy egymást sértegetik nem közügy és csak is e sajtónál van hírértéke.”
  • 2. Moo 2010. július 02. 14:12
    „janika! Én is egy választó vagyok, és azt gondolom, hogy megszünhetne már végre az, hogy politikusaink következmények nélkül fröcsöghetnek bármit, és senki nem kéri rajtuk számon.( És ugyan igy gondolnám akkor is, ha forditott lenne a felállás!)”
  • 1. janika 2010. július 02. 10:35
    „De jó nekik! Még erre is van energiájuk! Vajon mit szólnak a választóik?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már vágják az őszi árpát

Péter-Pállal az őszi árpa betakarításával megyénkben is megkezdődött az aratás. Tovább olvasom