A beruházás az előre tervezett ütem szerint látványosan halad.
A csornai Széchenyi István Általános Iskola külső, ˝fizikai˝, illetve szakmai megújulásáról tartott tájékoztatót
Némethné Fülöp Terézia, az intézmény igazgatója. A város európai uniós forrásból finanszírozza az épületek rekonstrukcióját, illetve a kompetenciaalapú oktatás bevezetését.
Az önkormányzat európai uniós támogatást, 486 millió forintot kapott a beruházásra. A külső felújítás mellett akadálymentessé teszik az ingatlant, felújítják a tornatermet, az udvart, a kézilabdapályát.
Az előadásból kiderült: a fejlesztés célja, hogy hozzásegítsék a diákokat az életen át tartó tanulás megalapozásához. Így a munkaerő-piac igényeihez is rugalmasan tudnak majd alkalmazkodni. A pályázat keretében többek között vállalták, hogy már létező kompetenciaalapú oktatócsomagokat vezetnek be, oktatási projekteket készítenek, valamint új technikai eszközöket használnak a tanórák huszonöt százalékában.
 |
| Némethné Fülöp Terézia igazgató: ˝Januárban a gyerekek már a megújult tömbben kezdhetik a tanulást.˝ |
Az iskola felújításáról Némethné Fülöp Terézia megjegyezte: az alsó tagozatos tömb rekonstrukciója elkészült. Januárban a gyerekek már ott kezdhetik a tanulást. A kivitelező befejezte a Szent István térre néző szárny külső felújítását is. Az épületben nyílászárókat cseréltek, a külső homlokzatot tatarozták és a tetőt felújították. A falak talajnedvesség elleni szigetelését is befejezték.
Az önkormányzat európai uniós támogatást, 486 millió forintot kapott a beruházásra. A külső felújítás mellett akadálymentessé teszik az ingatlant, felújítják a tornatermet, az udvart, a kézilabdapályát.
Korszerűsítik az informatikai rendszert, az idegennyelv-oktatás eszközeit. Az óvodában is átépítik a vizesblokkokat, a tálalókonyhát, parkolót alakítanak ki, fejlesztik az udvari játékparkot. Az iskola középső része tetőteret kap, melybe a könyvtárt helyezik át.