Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Elkészült a faluközpont, de elveszhet a megkapott támogatás

A legrosszabb esetben vissza kell fizetnie a támogatást a gyórói önkormányzatnak. A felújított faluközpont pályázatánál gondok adódtak. Ez megroppanthatja az idei fejlesztési elképzeléseket.
– Az előző ciklusokban képviselőként dolgoztam az önkormányzatban, így nem zsákbamacskára számítottam akkor, amikor átvettem a polgármesteri tisztet. Viszont napjainkban súlyos gondok nyomják a falu vezetőinek vállát – kezdte tájékoztatóját Zsirai Jenő, Gyóró októberben megválasztott polgármestere. A falu elöljáróságának az utóbbi hónapokban a község központjának felújítására megnyert pályázat okoz fejtörést.

Az átépítés-felújítás már jó ideje befejeződött, a 16 milliós beruházáshoz 7 millió forint pályázati támogatást kapott a község. Itt jönnek azonban a problémák, a támogatásból hárommillió már befolyt a helyi büdzsébe, éppen a maradék négyre vártak, ám ennek kifizetése elmaradt.

Zsirai Jenő: A fejlesztéseink most a régi iskola környékén folynak.
Zsirai Jenő: A fejlesztéseink most a régi iskola környékén folynak.

– Amennyiben más módon nem tudunk az illetékes hatósággal megegyezni, úgy fennállhat annak lehetősége, hogy a már megkapott hárommillió forintot – esetleg kamataival együtt – vissza kell fizetnünk – mondta a polgármester. Ez azonban minden idei fejlesztési tervüket azonnal sutba is dobná, hiszen a község teljes költségvetése alig 50 millió forint. – Ebben az évben fontos lenne a temető és a ravatalozó felújítása, ezek és néhány kisebb fejlesztés elmaradhat – tette hozzá Zsirai Jenő.
Utóbbi elképzeléseken kívül egyéb tervekkel is rendelkezik a falu, az 1920-as, klebelsbergi időkben épült iskola udvarán közösségi házat építenek. A Kossuth utcában járdát újítanak fel, a régi iskolába a már működő orvosi rendelő mellé vinnék a községi hivatalt és a könyvtárat is. Minderre pályázati forrásokat várnak. Sőt, a jelenlegi polgármesteri hivatalra is ráférne némi felújítás.

Zsirai Jenő örömmel mesélte, a községben két újabb civil szervezet alakult: az önkéntes tűzoltóké és a Gyóróért Egyesület.

– Elöregedő kistelepülés lévén nem építhetünk légvárakat. A lakosság száma szinte évente „érdekes dolgokat produkál" – mondta Zsirai Jenő. Két éve például lélekszám-arányosan (406) Gyóróban született a legtöbb gyerek (az évben 8). Tavaly a faluban nem volt haláleset, viszont egy kisgyermekkel bővült a létszám. Idén öt haláleset volt, s eddig egy kicsi született, de még négyet várnak Gyóróban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másfél milliárd partnerségből

Már három újabb, megnyert pályázata van Kapuvárnak és cseh partnervárosának, Jeseniknek. A… Tovább olvasom